Még többet mobiloznak majd a New York-i rendőrök

new york nypd usa rendőrség rendőrautó
Vágólapra másolva!
Most épp a papíralapú naplójukat váltja ki az iPhone.
Vágólapra másolva!

A Lumia mobilokat közel egy évvel ezelőtt Apple iPhone-okra cserélt New York-i rendőr-főkapitányság (NYPD) bejelentette, hogy február 17-től kezdve alapjaiban változik meg a rendőrök hétköznapok során messze legtöbbet használt eszköze: papírlapú jegyzetfüzetek helyett hamarosan már mobilappban kell naplózniuk a műszakjaikat.

Forrás: Corey Ryan Hanson / Pixabay

A kérdéses naplókat bő száz évvel ezelőtt vezette be a helyi rendőrség, a szolgálatban lévő járőröknek ebben kell vezetniük minden említésre méltó eseményt, ami csak a műszakjuk során történt velük. A különféle intézkedésekkel kapcsolatos információk mellett még a rendőrautók mérföldóráinak az állását és az étkezéssel töltött idejüket is kénytelenek beleírni.

Ezeket a naplókat ráadásul örökre meg kell őrizniük, a bejegyzéseik akár évtizedekkel a keletkezésük után is felhasználhatóak a bíróságokon.

Az NYPD szerint a napló digitalizálása jelentős könnyebbséget jelent a rendőrök számára, hiszen így nem kell többé fizikai naplókat magukkal hordaniuk, drámaian csökkenthető a papírfelhasználásuk, és nem kell macskakaparásokat kibogozni a füzetek böngészésekor. Az sem utolsó, hogy a beírásukat követően a bejegyzések azonnal feltöltődnek a kapitányság adatbázisába, így nem veszhetnek el az adatok, és nem lehetséges utólag manipulálni a naplók tartalmát.

Egyes rendőrök például üres sorokat hagytak a papíralapú naplóban arra az esetre, ha például egy házkutatási engedély megszerzése érdekében fel kellene turbózniuk azt.

Kényelmes még, hogy a 911 segélyhívó diszpécsereitől kapott hívások azonnal bekerülnek a naplóba, ami csökkenti az adminisztrációs terhet.

A digitalizálásnak nem mindenki örül, a rendőröket védő érdekvédelmi szervezetek szerint a telefonok elromolhatnak, meghackelhetőek lehetnek, továbbá a digitális napló növelheti a rendőrök szükségtelen megfigyelését.

Az NYPD 37 ezer szolgálati mobilt osztogatott ki a munkatársainak, minden járőr rendelkezik saját iPhone-nal.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!