Megijedtek a családfakutatók a DNS-teszttől

30 évesen csináltatott egy DNS-tesztet, ami rávilágított a csalfa nagymama titkára
Vágólapra másolva!
Százfős leépítésre kényszerült a 23andMe szolgáltatás.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években kisebb forradalom történt a hobbiból űzött családfakutatásban, a fogyasztói piacon megjelent DNS-tesztek lehetővé tették a családfakutató webszolgáltatások számára, hogy összekapcsolják az egymásról hírből sem hallott rokonokat.

Forrás: Shutterstock

Ez az innováció az egyesült államokbeli rendőrségek radarján is feltűnt, és mostanra elkezdtek halászni a családfakutató szolgáltatások adatbázisaiban, hátha sikerül akár rokoni kapcsolatokon keresztül elkövetőket beazonosítani.

Így sikerült 2018-ban letartóztatni a Golden State Killer néven elhíresült, jelenleg 74 éves Joseph James DeAngelo sorozatgyilkost is.

Mindez a jelek szerint nem tett jót a DNS-tesztes családfakutató iparnak, az ügyfelek jókora része elvárja, hogy teljes titoktartás mellett kezeljék a genetikai információit, tulajdonképpen orvosi titokként értelmezhető adatokról van szó. Ezt a portálok ugyan megígérték, azonban láthatóan nem képesek vagy hajlandóak tartani a szavukat, a kialakult bizalmatlanság pedig mostanra meglátszik a tesztelőcsomagok meredeken eső eladásain is.

A probléma miatt az egyik legnagyobb piaci szereplő 23andMe a napokban bejelentette, hogy körülbelül százfős leépítésre kényszerül, a munkaerejének 14 százalékát bocsájtja el.

Anne Wojcicki társalapító és ügyvezető igazgató a CNBC-nek elmondta, hogy nagy meglepetésként érte a tesztek iránti érdeklődés jelentős csökkenése az elmúlt időszakban, a jelenséget nagyrészt a hirtelen kialakult bizalmatlanságnak tulajdonítja. Emellett az állítása szerint egyes ügyfelek valószínűleg tartanak a következő gazdasági válságtól is, így nem kívánnak több száz dollárt kiadni egy efféle tesztre.

A családfakutatásnál tartva az ügyvezető családneve többeknek ismerős lehet, nem véletlenül: a YouTube ügyvezető igazgatójának (Susan Wojcicki) húgáról van szó, Anne Wojcicki 2007-2015 között a Google-társalapító Sergey Brin felesége volt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!