Szárnyal a vírusokról szóló játék népszerűsége a koronavírus miatt

Vágólapra másolva!
A Kínában kirobbant koronavírus-járvány következtében újra a világ egyik legnépszerűbb okostelefonos játékává vált a fertőzésekről szóló Plague Inc. Sokan ennek segítségével próbálnak szembenézni félelmeikkel, de fontos megjegyezni, hogy hiába tűnik viszonylag realisztikusnak a játék, ez akkor sem egy tudományos igényességű szimuláció, hanem csak egy játék.
Vágólapra másolva!

A brit Ndemic Creations csapat által készített, leginkább okostelefonokon népszerű játék, a Plague Inc. most, nyolc évvel a megjelenése után újra vezeti a népszerűségi toplistákat. Mindez persze nem véletlen: az emberek (főleg Kínában) megpróbálnak az alkalmazás felé fordulni annak érdekében, hogy valahogy megpróbálják megjósolni,

mi várható a következő időszakban a nagyon súlyos és egyre inkább terjedő koronavírus fertőzéssel kapcsolatban.

A Plague Inc. első hangzásra nem egy kifejezetten kedves játék, ugyanis a legfontosabb feladatunk benne, hogy elindítsunk valahonnan egy fertőzést, és utána gondoskodjunk róla, hogy az megfelelően szétterjedjen a világban, miközben nézzük, ahogy államok omlanak össze, a kutatók kétségbeesetten próbálnak ellenszert, vagy valamiféle megoldást találni, azonban ha elég ügyesek vagyunk, akkor végső soron elpusztíthatjuk az emberiséget.

A játékban az a feladatunk, hogy megfertőzzük az egész Földet. Forrás: Plague Inc.

Nem éppen nemes küldetésünkhöz több alapvető fertőzési mód közül választhatunk, legyen szó baktériumról, vírusról, gombáról, parazitáról, vagy éppen vegyi fegyverről. Menet közben aztán lehetőségünk van "fejleszteni" a kórokóznkat, és mindenféle trükköt bevetni, hogy lehetőleg minél hatékonyabban terjednek, és ne tudják azt megfékezni.

A brit játékfejlesztő stúdió vezetője, James Vaughan azonban nem puszta szadizmusból készítette el a játékot, hanem megpróbálta (amennyire lehet, a valósághoz közel álló módon) modellezni, hogy miként terjedhet szét egy fertőzés a Földön, milyen jellemző minták jöhetnek elő, és hogy lehet ezt az egészet megállaítani. A

Plague Inc. pedig annyira jól sikerült, hogy az Egyesült Államok járványügyi hivatala, a CDC érdeklődését is felkeltette, akik már hosszú évek óta használják ismeretterjesztő célra a játékot.

Mint azt a CDC egyik vezető munkatársa elmondta, a különböző újszerű, nem hagyományos ötletek mindig is bejöttek a hivatalnak, ezekkel ugyanis hatékonyabban tudják felhívni a figyelmet különböző problémákra, mintha csak a hagyományos médiumokon keresztül szólnának a lakossághoz.

Vaughan az évek során többször is beszámolt arról, hogy a Plague Inc. népszerűsége mindig megnövekedett egy-egy nagyobb vírusfertőzés kitörése után, és nincs ez másképp most sem. Ahogy megírta a BBC, a játék pillanatok alatt ismét felkapottá vált, és annak ellenére, hogy már nyolc éve jelent meg, éppen a legnépszerűbb alkalmazás az Apple alkalmazásboltjában Kínában, de más régiókban is nagyon erősödik.

Több különböző kórokozó közül választhat a játékos. Forrás: Plague Inc.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, egyre több kínai városban vezetnek be karantént, az áldozatok és fertőzöttek száma pedig folyamatosan emelkedik, ráadásul a vírus felütötte a fejét Amerikában, Európában és a Közel-Keleten is. A helyzet tehát súlyos, és külföldi beszámolók alapján a kínai lakosság, és főleg a szorosan érintettek arra használják a játékot, hogy, "szembenézzenek a félelemmel, néha ugyanis ez a legjobb módszer annak leküzdésére". Az egyik kínai videójátékos oldal felhasználói megjegyezték azt is,

hogy a leghatásosabb eredmény érdekében Kínát jelölték meg a játékon belül a fertőzés kiindulópontjaként, hogy minél jobb képet kapjanak arról, hogy terjedhet a fertőzés.

Habár öröm az ürömben, hogy némileg morbid alapkoncepciójú, de igényesen megvalósított játék valamiféle megnyugvást hozhat az érintetteknek ebben a nehéz helyzetben, a Plague Inc-et készítő James Vaught a minap mégis fontos kijelentést tett a közösségi médiában. Arról írt, hogy a játékot igyekeztek valóságos alapokon megtervezni, és minél informatívabbá tenni azt anélkül, hogy elbagatellizálnák a valós problémákat, és nagyon hálásak értek, hogy ezt olyan szervezetek is elismerték, mint az amerikai járványügyi hivatal, többek között. Azonban mindenkit arra kért:

Hozzá tette, hogy a Kínában kitört koronavírus-járvánnyal kapcsolatban nagyon sokan fordulnak kérdésekkel hozzá és a csapatához, ez azonban nem helyén való: "A koronavírus egy nagyon is valóságos helyzet, ami rengeteg embert érint. Mindig azt javasoljuk, hogy forduljanak rögtön a helyi és globális egészségügyi szervezetekhez információkért."

Mint arról az Origo beszámolt, Magyarországon egyelőre nincs koronavírusos beteg.