Búcsúhibát kapott a Windows 7

windows 7 telepítő DVD
Windows 7 telepítőkorong
Vágólapra másolva!
Van rá esély, hogy nem fogja javítani a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Január közepén megkapta az utolsó univerzálisan elérhető biztonsági javításait a Windows 7, ezzel pedig hivatalosan is nyugdíjba vonult a Microsoft eddigi egyik messze legjobban sikerült operációs rendszere. Az egyre gyűlő hibajelentések alapján sajnos úgy tűnik, hogy a vállalatnak sikerült belecsempésznie egy rendkívül feltűnő búcsúhibát, bár szerencsére nem mindenkit érint a gond.

Windows 7 telepítőkorong Forrás: bfishadow / Flickr

A probléma az asztali háttérképet érinti, pontosabban annak a hiányát: az érintett felhasználók a beállított fotó helyett fekete hátteret látnak. Egyelőre nincs kizárva, hogy a gond csak akkor jelentkezik, amennyiben a háttérkép beállításainál a nyújtásos megjelenítési mód van beállítva, így az érintett felhasználók megpróbálhatják átállítani valami másra a pozicionálást,

hátha megszűnik a hibajelenség.

Remek kérdés, hogy a Microsoft vajon hajlandó lesz-e javítani a bugot, és ha igen, akkor a Windows 7-hez frissítéseket elméletileg már nem kapó, átlagos felhasználók képesek lesznek-e hivatalosan telepíteni azt. Elméletileg nem, hiszen a rendszerhez mostantól elkészülő frissítéseket csak olyan nagyvállalatok és egyéb szervezetek kapják meg, amelyek óriási összegeket fizetnek az extra terméktámogatásért, a programban való részvétel viszont még opcionálisan sem érhető el az átlagos halandók számára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!