Ezt tudja majd a Samsung Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgató

Vágólapra másolva!
Állítólag nagyobb akkumulátort kap az új modell, de aktív zajszűrést nem.
Vágólapra másolva!

A szivárgások alapján a Samsung Galaxy Buds+ is ott lesz a február 11-i Unpacked rendezvényen a Galaxy S20 mobilok mellett. Az új vezeték nélküli fülhallgató azonban állítólag mégsem kap aktív zajszűrés funkciót, ezt a napokban újabb és újabb források erősítették meg.

Forrás: TechRadar

A sima Galaxy Buds 58 mAh-s akkukat kapott, amivel nagyjából 4-6 óra lejátszásra képes. A tippek szerint a Galaxy Buds+ már 85 mAh-s kapacitást használ majd, így akár 12 órás üzemidőt is lehetővé tesz.

Szintén fejlődik majd a hívásminőség, amivel a jelenlegi modellnél állandóan gondok adódtak. Számos frissítés ellenére nem hallják jól az eszközök viselőjét a túloldalon, ezen a Galaxy Buds+ kettő helyett négy mikrofonnal javít majd.