Drágák maradhatnak az Intel processzorai

intel processzor cpu alaplap
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Csak a jövő év végén jöhetnek az első 7 nm-es termékei.
Vágólapra másolva!

A DigiTimes iparági forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az idei évben sem enyhül majd sokat az Intel gyártókapacitásbeli problémája, továbbra sem tud majd elég számítógépekbe és szerverekbe szánt központi egységet előállítani. Ennek egyik következménye, hogy a számítógépgyártók tovább bővíthetik az AMD processzorokat használó termékkínálatukat, bár ez a trend már a CES-en is teljesen nyilvánvaló volt.

A kép csak illusztráció Forrás: Bru-nO / Pixabay

Az Intel problémáját tetézi, hogy az idén piacra kerülő Ryzen processzorok teljesítményre és fogyasztásra nem csak hogy felzárkóztak a termékeihez, de akár jobbak is lehetnek azoknál. Emiatt még akkor is vonzóak lennének a számítógépgyártók számára, ha az Intel képes volna elég központi egységet gyártani.

Bob Swan vezérigazgató az Intel részvényeseinek nyújtott tájékoztatásában nemrég elárulta, hogy a jelenlegi tervek szerint a vállalat első 7 nanométeres gyártástechnológiájú processzorai csak 2021 utolsó negyedévében kerülnek piacra, azaz

még két éven át 14 és 10 nm csíkszélességű termékekkel lesz kénytelen kiszolgálni a piacot.

Az AMD néhány modellt leszámítva már a tavalyi Ryzen 3000 szériával átállította a központi egységeit 7 nanométerre.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!