Érkeznek az okos szántóföldek és focipályák

soil scout
Soil Scout
Vágólapra másolva!
A Soil Scout vezeték nélküli szenzorai segítségével képes pontosan meghatározni a talaj állapotát, ezzel segíthet optimalizálni az öntözést, és növelni a terméshozamot, vagy a pálya minőségét.
Vágólapra másolva!

Ha az okos eszközök kerülnek szóba, akkor a legtöbb embernek elsőként az okos otthonok vagy autók, esetleg az okos üzemek jutnak eszükbe. Ez nyilván nem is véletlen, hiszen általában az ilyen rendszerek vannak szem előtt, viszont az is tény, az okos ökoszisztémák már megjelentek a növénytermesztésben is.

Soil Scout Forrás: Soil Scout

A finn Soil Scout pedig az ilyen rendszerek az egyik úttörője. A fiatal cég kidolgozott egy olyan eljárást, amelynek alapját olyan vezeték nélküli adatátviteli technológiákat használó szenzorok alkotják, amiket akár két méteres mélységben is el lehet helyezni a talajban.

Beépített akkumulátoruk 20 éves élettartamot szavatol,

ezalatt pedig képesek arra, hogy rendszeres időközönként informálják központi egységüket a talaj nedvességtartalmáról, hőmérsékletéről és ásványi anyag tartalmáról. Egy saját fejlesztésű szoftver pedig kielemzi a kapott adatokat és a talajban termesztett növény fajtáját figyelembe véve, képes "megmondani", hogy pontosan mikor és mekkora mértékű öntözésre van szükség, illetve, hogy esetleg milyen adalékanyagokat kell eljuttatni a talajba.

A Soil Scout megoldásai pedig nem csak virágoskertekben, de komolyabb méretű szántóföldeken, mezőgazdasági művelés alatt álló területeken vagy akár futball- és golfpályákonis alkalmazhatóak. Magyarán így megszületnek az okos sportpályák, és szántóföldek, amelyeknél el lehet kerülni a túlöntözésből fakadó pazarlást, és a talaj tökéletes állapotban tartásával minden korábbinál nagyobb terméshozam - illetve sportpályák esetén jobb minőségű fűfelület - érhető el.

A Soil Scout tevékenységével bárki megismerkedhet személyesen, aki ellátogat a Fruit Logistica kiállítás Start-up napjára. Az eseményre a magyarországi látogatók kedvezményes áron vásárolhatnak belépőt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarán keresztül.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!