Ma megy nyugdíjba a Windows 7

Windows 7.0
ALTAMONTE SPRINGS, FL - OCTOBER 22: People shop for the new Microsoft Windows 7.0 Operating System at Best Buy October 22, 2009 in Altamonte Springs, Florida. Best Buy began selling the new software at 12:01am. Matt Stroshane/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Ettől még működőképesek maradnak a régi számítógépek.
Vágólapra másolva!

Ma van a Microsoft idei első hibajavító keddje, így magyar idő szerint olyan este 7 órakor elérhetővé válnak a Windows Update szolgáltatáson keresztül a vállalat havi rendszeres biztonsági frissítései. A javítónap eltér a szokásostól, hiszen mint az elmúlt évben számos alkalommal szót ejtettünk róla, a Windows 7-hez most érkeznek meg az utolsó mindenki számára elérhető biztonsági javítások, ezzel pedig hivatalosan is nyugdíjba vonul az operációs rendszer, megszűnik a támogatása.

Forrás: AFP/Matt Stroshane

Ez azt jelenti, hogy a jövőben csak egyes vállalatok és szervezetek kapnak majd hozzá sebezhetőségeket megszüntető javításokat, de azok sem ingyen, fizetniük kell majd ezért a kiváltságért, méghozzá óriási összegeket. Az átlagos felhasználók a mostantól elkészülő javításokat nem kapják meg, bár egyelőre nem kizárható, hogy valójában némi ügyeskedéssel, szürkén-feketén be tudják majd szerezni azokat.

A Windows 7 terméktámogatásának megszűnése nem jelenti azt, hogy az operációs rendszert futtató számítógépek ne működnének tovább. A hétköznapi használatuk során a felhasználók egy ideig nem fognak változást tapasztalni, csak épp egy támogatatlan, nem biztonságosnak minősülő operációs rendszert használnak majd.

Éppen ezért is fontos, hogy a biztonságuk érdekében támogatott operációs rendszerre álljanak át.

Erre potenciálisan többféle lehetőség is van. Amennyiben a számítógépük hardveresen kompatibilis a Windows 10-zel, akkor lehetőségük van átállítani rá a PC-t, bár ez nyilván pénzbe kerül, még ha sikerül is egy nem hivatalos, internetes viszonteladótól pár ezer forintért vásárolni egy licenckulcsot.

A másik lehetőség a számítógép valamelyik Linux-disztribúcióra való átállítása, ami nem nagy ügy, de egyrészt a használt programok miatt ez nem mindenki számára opció, másrészt minimális informatikai ismeretekre azért szükség van az átállás lebonyolításához.

A harmadik opciót az új számítógép vásárlása jelenti, fusson azon Windows 10, Linux vagy macOS.

A Windows 7 támogatásának megszűnése hazánkban és világszerte egyaránt rengeteg felhasználót érint. A Gemius Ranking adatai alapján idén decemberben az internetezésre használt hazai számítógépek 30,4%-án futott a rendszer, míg a StatCounter szerint globálisan a Windows rendszerű PC-k 26,8 százaléka Windows 7-es.

Az aktív használatban lévő számítógépek olyan egyharmadán még Windows 7 fut.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!