Beszélni is tud az okos zuhanyrózsa

kohler moxie showerhead zuhanyrózsa
Kohler Moxie Showerhead
Vágólapra másolva!
Bluetooth hangszórós és okoshangszórós változata is van.
Vágólapra másolva!

Újból kitett magáért a konyhába és fürdőszobába prémium termékeket gyártó Kohler, a tavalyi beszélő tükre után most okos zuhanyrózsát készített. A Moxie Showerhead kétféle változatban lesz kapható, a 169 dolláros alapkiadásában egy Bluetooth-os hangszóró van, míg az Amazon Alexa hangasszisztenssel is kompatibilis verziójáért 229 dollárt kér majd a vállalat.

Kohler Moxie Showerhead Forrás: Kohler

A termék úgy működik, hogy magát a zuhanyrózsát a megszokott módon fel kell szerelni és be kell kötni, az elektronikája pedig egy vízhatlan modulban található, ezt a hangszórós és mikrofonos egységet mágneses elven lehet a zuhanyrózsa fejének kellős közepébe erősíteni. A modul beépített akkut használ, a helyéről való kivétele után vezeték nélkül tölthető.

Kohler Moxie Showerhead Forrás: Kohler

A zuhanyrózsa Bluetooth-os változata töltésenként 6-7 órányi zenelejátszást tesz lehetővé, míg Amazon Alexa asszisztenses változata legfeljebb 5 órán át bírja szusszal.

A Kohler Moxie Showerhead valamikor 2020 során kerül piacra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!