Komoly károkat okozott a Samsungnál egy áramszünet

Vágólapra másolva!
Egy apró, egy perces áramszünettől szenvedett a Samsung egyik gyára, mindez mégis hatalmas kárt okozott.
Vágólapra másolva!

A Samsung egyik dél-koreai gyára egy egészen apró, mindössze egy perces áramszünettel kellett megküzdjön nemrég a Reuters jelentése szerint. A gyártás emiatt több soron is leállt, ahol DRAM és NAND flash memória chipekkel foglalkoznak.

Forrás: TechSpot

Bár a leállás rövid volt, a jól értesült források szerint mindez több millió dolláros kárt okozott a Samsungnak. A félvezetőgyártás általánosságban is érzékeny az energiakérdésre, a gyártási szakaszokban bármilyen megállás elpazarolt készleteket eredményez, és időben is nagy veszteséget okoz. 2018-ban a Samsung 43,32 millió dollárt bukott egy 30 perces áramszünet miatt.

A mostani áramszünet december 31-én történt, állítólag egy helyi kábellel volt gond. A Samsungnak két napba telt újra mindent beindítani. Egy elemző szerint van jó hír is: a Samsung így könnyebben megszabadulhat a készleteitől.