Nincs többé nyomtatott GameStar

gamestar
Vágólapra másolva!
Gamer magazin nélkül maradt Magyarország.
Vágólapra másolva!

Világszerte haldoklik a nyomtatott sajtó jókora része, az apró és kevésbé fizetőképes magyar piacon pedig különösen nagy a baj. A 2020-as év a hazai média története szempontjából szomorú mérföldkő, hiszen az utolsó két nyomtatott gamer magazin egyszerre tűnt el a piacról: a PC Guru és a GameStar utolsó lapszáma is a 2019. decemberi volt, így idén januártól már nincs játékosoknak szánt magazin az országban.

Forrás: GameStar

A PC Guru megszűnését még november végén jelentette be a kiadvány főszerkesztője, azonban a GameStar december elején próba szerencse alapon még indított egy akciót a lap megmentése érdekében: ha összejött volna a hónap végéig 2500 új vagy meghosszabbított előfizetés, akkor egy újabb évig élhetett volna a kiadvány.

A célt nem sikerült elérni,

a szükséges számú előfizetésnek csak a bő fele jött össze, így mostantól kezdve a PC Guruhoz hasonlóan a GameStar is csak online formában létezik, bár a PC World magazin 16 oldalas mellékleteként a szelleme azért tovább él a nyomtatott sajtóban.

Vörös Lóránd főszerkesztő tájékoztatása szerint két dolgot tehet, aki az elmúlt hónapban felcsapott a GameStar megmentőjének: vagy visszakérheti a megelőlegezett előfizetési díjat, vagy pedig 12 hónapos PC World előfizetésre térhet át.

A GameStar előfizetői formális tájékoztatást a jövő héten kapnak majd a lehetőségeikről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!