Utasszállítót vezetni nem is olyan nehéz

repszim
Vágólapra másolva!
Ha egy nyugodt, békés szombat reggelen azzal a gondolattal ébrednénk fel, hogy holnaptól kezdve egy utasszállító pilótájaként képzeljük az életünket, akkor semmi gond nincsen: ezt ugyanis most már Budapesten is vidáman meg lehet tanulni egy szimulátor segítségével. Igaz, előtte olyan apróságokon túl kell esni, mint például, hogy meg kell szerezni kisrepülőre a jogosítványt, és jelentősebb mennyiségű repült órának kell a hátunk mögött lennie.
Vágólapra másolva!

Egy magyar vállalkozás nagyon komoly szimulátorokat fejleszt, amelyek kiválóan alkalmasak a pilóták felkészítésére, és egyébként amelyekből most már Európa több pontjára is szállítanak, tehát Magyarország lassan szimulátor-nagyhatalommá válik. Az általunk kipróbált szimulátorszoba külsőre úgy néz ki, mintha egy kissé furcsa alakú hűtőkamra lenne, belépve azonban már döbbenetes a látvány:

egy Airbus pilótafülkéje tárult a szemünk elé, szembe pedig három Epson projektor vetítette ki a tájat.

A Simnesttől megtudtuk, hogy egyre nagyobb igény van a hasonló szimulátorokra, hiszen egyre több pilótára is van szüksége a légitársaságoknak, akik a fapados járatokkal korábban soha nem látott mennyiségű utat bonyolítanak le. Maga a szimulátor egyébként jelen formájában egy "általános" Airbus, tehát nem a legnépszerűbb modell, az A320-as pontos mása, de a fejlesztők szerint, aki egy ilyenen kiismeri magát, az minden Airbus-géppel elboldogul majd.

Forrás: Origo

Egyébként azért nem az A320-as pontos mása a szimulátor, mert ahhoz már komoly licenceket kellene megvásárolni, amivel együtt az Airbus szolgáltat egy olyan "feketedobozt" is, ami teljes pontossággal mímeli az A320-as minden paraméterét, viselkedését. A Simnest elmondása szerint ez lesz a következő lépés, addig is azonban nagyjából minden igényt kielégít a mintegy 300 ezer eurós jelenlegi szimulátor,

aminek így is át kell esnie például minden országban a helyi légügyi hatóság vizsgálatán és engedélyeztetési folyamatán.

Ne legyen tehát félreértés: itt nem egy játékról van szó, hanem egy olyan eszközről, amin tényleg el lehet sajátítani egy Airbus vezetését. Magát a pilótafülkét annyira autentikusan alakították ki, hogy bizonyos elemek ténylegesen egy igazi Airbus gépről származnak, a maradék pedig tökéletes replika, csak éppen nem annyira kemény, ellenálló anyagokból készítve, mert hát egy szimulátorban vélhetően mégsem lesznek olyan igénybevételnek kitéve, mint egy valódi repülőn.

Forrás: Origo

Beülve az élmény egészen döbbenetes: teljesen körbevesz a minden tekintetben autentikusnak tűnő műszerfal, be lehet állítani a szék távolságát a pedálokhoz, fantasztikus érzés kézbe venni a botkormányt, nyomkodni a gombokat és nézni a kijelzőket. Közben pedig szemben teljes szélességben kivetítve a repülőtér, majd felszállva maga a táj. A grafika persze nem egetrengető, de nem is vészes, és a fejlesztők elmondása szerint a későbbiekben folyamatosan javulhat majd.

Ennél fontosabb, hogy Európa összes nagyobb repterét és annak környezetét élethűen másolták le.

Eközben egyébként a pilótafülke mögött egy érintőkijelzőről lehet szabályozni a körülményeket, amit demonstráltak is rögtön: az egyik újságíró kolléga kapott egy kis viharos, szeles, esős időjárást, és ehhez hasonlóan szinte bármit be lehet állítani, amivel egy pilóta valós körülmények között találkozhat.

Forrás: Origo

Szerencsére engem megkíméltek, úgyhogy kegyes időjárási körülmények között repülhettem egy kört, leszállással és felszállással együtt, és a legérdekesebb tapasztalatom az, hogy a dolog egészen könnyű volt.

Aztán persze néha elnéztem balra, és láttam, hogy a mellettem ülő, több mint 20 éve pilótaként és kiképzőként dolgozó úriember azért korrigálgat a joystickon az ő oldalán,

a lábai is gyanúsan rajta voltak a pedálokon, és persze vadul nyomkodott olyan gombokat szerte-széjjel a műszerfalon, amiről halandó embernek még csak ötlete sincs, hogy mire való, de... de azért mégiscsak sikerült rámenni a reptérre és karambol nélkül leszállni.

Ahogy a pilóta fogalmazott: "Ezek a gépek szinte saját magukat vezetik, és a kisgépről fellépő tanulókba azt az egyik legnehezebb dolog beleverni, hogy nem kell állandóan birizgálni a botkormányt, hagyni kell és megy magától." Úgyhogy bármennyire is menő dolog pilótának lenni, azt már ez alapján a 20 perces kis tesztkör alapján elmondhatom, hogy ha a gép a levegőben van, és nem történik semmi váratlan, akkor igazából egy idő után marha unalmas is lehet.