Ilyen lehet a Samsung következő vezeték nélküli fülhallgatója

Vágólapra másolva!
Babszem formájúak lesznek a Samsung következő Galaxy Buds vezeték nélküli fülhallgatói.
Vágólapra másolva!

A Samsung a jelentések szerint Popcorn kódnév alatt fejleszti a következő Galaxy Buds vezeték nélküli fülhallgatóját, amely szakít azzal a dizájnvonallal, amit az első Galaxy Buds, majd a Galaxy Buds+ képviselt. A WinFuture 3D-s tervek alapján renderelt képeket is közölt az utódról, amelyek formái a babszemekre hasonlítanak.

Forrás: WinFuture

Az átlagosnál nagyobb méretre azért van szükség, mert ezek a fülhallgatók nem a külső hallójáratba, hanem a teljes fülkagylóba illeszkednek, majd az alsó szekcióba szórják a hangot. Mikrofonok is vannak, valamint külön szenzor figyeli, hogy fülbe van-e helyezve a termék.

Beszélnek még aktív zajszűrés lehetőségéről is, de igazán nincsenek konkrétumok, ugyanis a tesztek jelenleg is zajlanak, azok végeztével pedig bármi változhat, akár a babszemekre emlékeztető dizájn is. A végleges terméket valószínűleg a Samsung Galaxy Note 20 bemutatóján látjuk meg.