A Nokia nagy hibáját követheti el a Microsoft a Surface Duóval

Vágólapra másolva!
A vártnál hamarabb jöhet a készülék, de előző-generációs hardverekkel.
Vágólapra másolva!

A Microsoft tavaly októberben több meglepő bejelentést is tett, az egyik a Surface Duo volt a maga két darab 5,6 hüvelykes kijelzőjével és Androiddal. A redmondi csapat a 2020-as ünnepekre ígérte a készüléket, és folyamatosan igyekezett csábítani a fejlesztőket, hogy legyen is értelme használni ezt a szokatlan készüléket.

A jelentések szerint a Microsoft megsürgette a dolgokat, és már idén nyáron piacra dobná az eszközt, ugyanis a hardvert már véglegesítették, és azóta is csak a kezelőfelületet finomítják.

Forrás: Microsoft

A tippek szerint tavasszal mutatkozik be a végleges Surface Duo, amely a koronavírus okozta hatások és költségtényezők miatt végül előző-generációs hardverrel, Snapdragon 855 chippel, 6 GB RAM-mal és 64 GB tárhellyel érkezhet, 5G nélkül. Ezzel aki prémium termékre számított, máris csalódnia kell, tehát a Microsoft alapvetően a Nokia 9 PureView mintáját követi.

A HMD Global a sokat ígérő, de drága és előző-generációs megoldásaival nagyot bukott, és a Microsoft nehézkes mobilpiaci szereplése sem sok jóval kecsegtet hasonló felállásban.