Vezeték nélküli fülhallgató járhat a Galaxy S21 mobilokhoz

Vágólapra másolva!
Míg az Apple töltőt sem ad, a Samsungról most azt pletykálják, hogy a dobozba vezeték nélküli fülhallgatót csomagol majd.
Vágólapra másolva!

A Samsung Galaxy S21 okostelefonok a pletykák alapján a vártnál korábban, január 14-én mutatkoznak be, már aznap előrendelhetőek lesznek, és még a hónapban eljutnak a vásárlókhoz. Állítólag a Samsung így szeretné megtörni az iPhone 12 mobilok sikerét.

Forrás: unbox therapy

Pletykálnak arról is, hogy a Samsung követné az Apple húzását, és lehet, hogy kiveszi a töltőt és a fülhallgatót a készülékek dobozából. A legújabb hírek szerint végül úgy dönthet a Samsung, hogy a töltő marad, és bár az AKG fülhallgatókat kiveszik a dobozból, a helyükre a Galaxy Buds Plus utódját, a Galaxy Buds Beyond vezeték nélküli fülhallgatót teszik majd.

A Samsung az előrendelőknek eddig is adott hasonló ajándékot, ezúttal viszont minden egyes készülék mellé ott lenne a dobozban a vezeték nélküli fülhallgató. Kár lenne már most beleélni magát bárkinek a dologba, de ha tényleg így lesz, az értékes extra és nagy ütőkártya lehet az Apple-lel szemben.