Hazánknak is kedvezhet a Samsung döntése

samsung terrace kültéri 4k ultra hd tv tévé
Samsung Terrace kültéri 4K okostévé
Vágólapra másolva!
A vállalat még idén bezárja az utolsó kínai tévégyárát.
Vágólapra másolva!

Folytatja a gyártási tevékenységeinek Kínából való kimozgatását a Samsung, mostanra megerősített értesülések szerint november végén bezárja az utolsó helyi televíziógyárát is. A tiencsini üzemben 1993-ban indult a gyártás, jelenleg olyan 300 főt foglalkoztat, a vállalat más pozíciók felajánlásával vagy munkakeresésben való közreműködéssel próbál segíteni az érintett dolgozókon.

A kép csak illusztráció (Samsung Terrace kültéri 4K okostévé) Forrás: Samsung

A gyárbezárás ellenére a Samsung nem kíván kevesebb televíziót előállítani, helyette többek közt az egyiptomi, magyarországi, mexikói és vietnámi gyárai között szétosztja a termelést. A tiencsini üzem bezárásának több oka is van, de általánosságban véve a globális gyártásának hatékonyabbá tételét célzó kezdeményezés egyik eleméről beszélünk.

A bérek emelkedése mellett a Samsung helyi tévépiacon való visszaszorulása sem kedvezett a kínai tévégyártásának.

A mostani döntés eredményeként a bő 13 milliós lélekszámú Tiencsin aránylag rövid időn belül a második Samsung-gyárát veszíti el, két évvel ezelőtt az okostelefonok gyártását szüntette meg itt a vállalat. Idén már a második kínai gyárát zárja be a cég, a szucsoui üzemében számítógépeket állítottak össze a dolgozók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!