Látványosan megújult az iPad Air

apple ipad 2020
Apple iPad (nyolcadik generáció, 2020)
Vágólapra másolva!
Plusz kapott egy kis frissítést az olcsóbb iPad is.
Vágólapra másolva!

Nem csak új Watch okosórákkal készült az őszre az Apple, bemutatta az iPad és az iPad Air táblagépeinek idei kiadásait is. A kettő közül a nyolcadik generációs iPad a kevésbé izgalmas, az olcsóbb gép csupán annyiban jobb az elődjénél, hogy Apple A10 helyett már Apple A12 Bionic rendszerlapkát használ, így érdemben gyorsabb a működése.

Apple iPad (nyolcadik generáció, 2020) Forrás: Apple

Ezen túlmenően tényleg semmi sem változott: maradt a Home gombba integrált Touch ID ujjlenyomat-olvasó és 10,2 hüvelykes Retina kijelző, még az idejétmúltnak mondható kávák csökkentésére sem vette a fáradságot az Apple.

Pedig annyira azért nem olcsó a táblagép, a wifis kiadása 134 990 forintnál, míg a mobilnetes változata 184 990 forintnál kezdődik, mindkét esetben a 32 GB-os tárhelyű modellekről beszélünk. A termék forgalmazása szeptember 18-án kezdődik.

Apple iPad Air (2020) Forrás: Apple

Az új iPad Air már sokkal érdekesebb, hiszen megkapta az iPad Próban debütált dizájnt, ráadásul ötféle színben (ezüst, szürke, arany, zöld és kék) lesz kapható, ami feltétlenül pozitívum. További nagy érdekesség, hogy a pletykáknak megfelelően a Touch ID szenzora a bekapcsológombjában található, erre a megoldásra Apple-féle eszköz esetében még nem volt példa.

Apple iPad Air (2020) Forrás: Apple

A testvérétől eltérően az új iPad Air már USB-C kaput használ, így lehetőség van a 20 wattos gyorstöltésére, továbbá az 5 Gbps sebességű adatkábeles fájlmásolásra.

További érdekesség, hogy ebben a gépben debütál a már 5 nm-es gyártástechnológiával készülő Apple A14 Bionic rendszerlapka is, a néhány hét múlva bemutatkozó iPhone 12 mobilokat is ez hajtja majd.

Furamód a teljesítménybeli előrelépést a tavalyelőtti A12 rendszerlapkához viszonyítva magyarázta az Apple, így a rendelkezésre álló információk alapján a tavalyi A13-hoz képest 17 százalékot nőhetett a processzorának és 7 százalékot a videovezérlőjének a teljesítménye.

Az új iPad Air októerben kerül piacra itthon, 32 vagy 128 GB háttértárral lesz kapható, a csak wifis változata 239 990 forintnál kezdődik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!