Újra fellendülőben van a táblagépek piaca

Vágólapra másolva!
A Canalys elemzőcég szerint 26 százalékkal nőtt a tabletek piaca, mert nő az igény a nagy kijelzők iránt.
Vágólapra másolva!

A világjárvány hatására sokan távmunkában kezdtek el dolgozni, ennek hatására pedig megnőtt az igény egyes elektronikai termékek iránt. A PC-k és laptopok gyártói sokat profitáltak ebből, nagyot nőttek az eladások, és most kiderült, hogy a tabletekből is jóval többre volt szükség, mint korábban.

Forrás: laptopmag

A Canalys elemzőcég szerint az egyébként régóta gyengélkedő, lejtőn lefelé csúszó tabletpiac most éves szinten 26 százalékos növekedést tudott produkálni, az öt legnagyobb gyártó a második negyedévben mind növekedést mutatott fel.

Az úr persze továbbra is az Apple a piacon, a legközelebbi riválisa pedig a Samsung. A tabletekre sok országban hirdettek mostanában nagy akciókat, de az otthoni eszközhiányt is úgy oldották meg a családok, hogy újabb és újabb készülékeket vásároltak az oktatáshoz, távmunkához és szórakozáshoz.