Ilyen kábel járhat az iPhone 12 mobilokhoz

Vágólapra másolva!
Feketében és fehérben is felbukkant az Apple új, harisnyázott töltőkábele.
Vágólapra másolva!

Továbbra is állnak azok a pletykák, amelyek szerint az Apple nem hajlandó az iPhone 12 szériás mobilok dobozába töltőt csomagolni, sem pedig fülhallgatót. Ezeket külön kell majd megvenni, csak egy kábel jár a méregdrága készülékekhez majd. Az viszont megújul, és a jelentések szerint harisnyázott Lightning – USB-C típusú lesz.

Forrás: weibo

Az Apple-ügyekben korábban többször pontos #L0vetodream nemrég megmutatta a konkrét kábelekről kiszivárgott fotókat, ezeken fekete és fehér kivitelben látható a harisnyázott töltőkábel.

A fekete verzió azért érdekes, mert az iPhone-okhoz eddig mindig fehér változat járt. A tippek szerint az új kábelek hossza nem változna, 1,05 méter lenne, ellenben az átmérője sokkal nagyobb lenne, 3,04 milliméter. A képek alapján a kábel még nem végleges, az egyik ugyanis fényes, a másik pedig matt, és nem mindegyiken van gumis megerősítés sem.