Androidos fejlesztésre tanít a Google

programozás kódolás iroda programming coding office
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Angolul érhetőek el a teljesen kezdőknek szánt anyagai.
Vágólapra másolva!

Rengeteg oktatóanyag érhető el ingyenes és fizetős formában az androidos alkalmazások készítését megtanulni kívánók kezdők számára, ráadásul már a Google is kivenné a részét az oktatásból. A vállalat elérhetővé tette az Android Developers portálon a programozás ismeretekkel nem rendelkezők számára kitalált oktatóanyagának első részét, az egyetlen potenciálisan kellemetlen probléma vele, hogy csak angol nyelven érhető el.

A kép csak illusztráció Forrás: ThisIsEngineering / Pexels

Az Android Basics in Kotlin egyelőre négy leckéből áll, a címből sejthetően a már jó ideje preferált Kotlin nyelvet használja a Java helyett.

Az Android Studio fejlesztői környezet telepítésétől egy Hello Worldnél nem sokkal komplikáltabb alkalmazás fejlesztéséig tart.

A Google szerint folyamatosan válnak majd elérhetővé az újabb és újabb leckék, de persze aki lelkessé válik az éppen elérhető leckék áttanulmányozása után, az máshol is folytathatja a tudásának bővítését. Ez a fajta proaktív információkeresés és autodidakta tanulás egyébként nemcsak megszokott a programozók körében, de alapvető fontosságú is a tudásuk naprakészen tartásában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!