Bármely mobilon futtatható a Stadia

google stadia videojáték
Támogatja már a virtuális gamepadet az androidos Google Stadia app
Vágólapra másolva!
Megérkezett a virtuális gamepad is az alkalmazásba.
Vágólapra másolva!

Ugyan Magyarországon még nem érhető el a Google Stadia felhőalapú játékstreamelő szolgáltatás, azonban ennek van annyi előnye, hogy az itthoni elindulásakor a hazai gamerek már egy sokkal kiforrottabb megoldást kapnak, mint amivel az első néhány körben támogatottá vált országokban élőknek hónapokig szenvedniük kellett.

Támogatja már a virtuális gamepadet az androidos Google Stadia app Forrás: Google

A napokban két alapvető fontosságú fejlesztést is kapott a Stadia androidos alkalmazása. A fontosabbik, hogy immáron szinte bármilyen Androidot futtató okostelefonon elindítható a szoftver, eddig kizárólag az olyan készülékeken volt hajlandó üzemelni, amelyeket hivatalosan is támogatott a Google. Ezzel együtt az utóbbiak tábora is bővült, a OnePlus 5 / 6 / 7 készülékek az összes variánsukkal együtt felkerültek a kompatibilitási listára.

A másik igencsak alapvető fejlesztés, hogy végre bekapcsolhatóvá vált okostelefonokon a virtuális gamepad, így nem kötelező fizikai játékvezérlőt csatlakoztatni az okostelefonokhoz a játékok irányításához. Persze a gamepadek jobban működnek, ám mi értelme van a mobilos kliensprogramnak, ha nem ad lehetőséget az úton-útfélen való játékra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!