Leépítésekbe kezdett a Tor Project

Vágólapra másolva!
A Tor böngésző mögött álló csapat harmadától kénytelenek most megválni.
Vágólapra másolva!

Míg egyes cégek lehetőségként tekintenek a világjárvány okozta gazdasági változásokra és változó szokásokra, helyzetre, addig mások kénytelenek leépíteni a meglévő munkaerejük egy részét. A Tor böngésző mögött álló Tor Project most például a dolgozóinak harmadát volt kénytelen elküldeni a koronavírusjárvány okozta hatások miatt.

Forrás: tor project

Mivel a cég nonprofit szervezetként működik, ezért mostanában nem sokan adakoztak nekik, így a működésük egyre nehezebb. A Massachusettsben működő vállalat 13 embertől vált most meg, így már csak 22 teljes munkaidős alkalmazottja biztosítja majd a rendszerek működését.

A csapat tovább folytatja a munkáját, így az ingyenes és nyílt forráskódú szoftverei a jövőben is elérhetőek maradnak. A magánszférára és a biztonságra koncentráló csapat működése most azért nehézkes, mert nem csak nagy cégek támogatásától, hanem az átlagemberek adományaitól is függnek, a járvány pedig komoly gazdasági változásokat idézett elő.