Látványos mobiltelefon, komoly kompromisszumokkal

Huawei P Smart Pro, teszt,
A fényerő az is elég ahhoz, hogy világosban is lehessen használni.
Vágólapra másolva!
A Huawei tavaly mutatta be P Smart Z névre hallgató okostelefonját, amelynek különlegessége a készülékházból kipattanó szelfikamera volt. A koncepció a jelek szerint szép siker arathatott, hiszen a vállalat egy "újabb" ilyen jellegű modellel lépett színre a P Smart Pro személyében.
Vágólapra másolva!

Az "újabb" szó azért került idézőjelbe, mert a kiugró kamerát leszámítva ez a telefon mindenben megegyezik a Huawei Y6-os készülékével. A dologban egyébként annyi a trükk, hogy mivel ez egy, még az embargó előtt kiadott készülék, így egy kicsit megvadítva egy új kamerával gond nélkül kiadható újra a teljes értékű Android rendszerrel.

Tekintetmágnes

Maga a készülék első pillantásra nem tűnik túlságosan figyelemfelkeltőnek. A kávák persze vékonyak, de az üveg nem omlik rá a közepesen vastag készülékházra, és az színes hátlap se számít különösebben ritkának ma. Az viszont feltűnhet, hogy nincs notch, azaz kamerasziget, és ha aktiváljuk a szelfikamerát, akkor ki is derül, hogy miért nem.

Az ugyanis a készülékház belsejében rejtőzik, és igen-igen látványos módon onnan emelkedik ki.

Ez kegyetlenül menőn néz ki, amivel egy pillatok alatt bárki a telefonjára, azaz magára vonhatja a figyelmet és az irigykedő pillantásokat.

Így néz ki a szelfikamera működés közben. Forrás: Origo

Ezt leszámítva ennek a megoldásnak sok értelme nincs, hiszen az már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a hagyományos módon elhelyezett, vagy a képernyőbe vágott lyukban pihegő szelfikamerákkal is lehet kimagasló minőségű képeket készíteni. A készülék természetesen C-típusú USB csatlakozóval rendelkezik, és szerencsére a 3,5 mm-es, hagyományos fejhallgató kimenetet sem spórolták le róla. A fogása kényelmes, az összeszerelés pontos, a gombok jó helyen vannak, és nem is lötyögnek, tehát az ergonómiára nem lehet panasz.

Képernyő

A termékbe 6,5 inches, hatalmas tenyér méretű, 2340 x 1080 képpont, tehát jó nagy felbontású, 391 pp pixelsűrűségű kijelző került.

A fényerő az is elég ahhoz, hogy világosban is lehessen használni. Forrás: Origo

Az alkalmazott IPS LCD paneltechnológia miatt viszont a tökéletes feketékről, és a végtelen kontrasztról le kell mondani, és egy OLED-es mobillal összehasonlítva úgy tűnik, mintha mindig vékony fátyol borítaná a képernyőt. A színek ugyan kellően természetesek, de nem kifejezetten ragyogóak, enyhén fakónak tűnnek. A mozgásmegjelenítésre nem lehet panasz, a betekintési szög rendben van, hiszen csak olyan 170 fokos, igen tág szögből kezdenek igen kis mértékben torzulni az árnyalatok, és invertálódás egyáltalán nem tapasztalható.

Teljesítmény

Nincs mit szépíteni a dolgon, e téren meglehetősen közepes teljesítményt nyújt a telefon. A nyolcmagos, saját fejlesztésű HiSilicon Kirin 710 processzor mellég 6 GB RAM és egy Mali-G51 MP4 grafikus chip társul,

a hardver teljesítménye pedig a három évvel ezelőtti csúcsmodellek szintjét hozza a méréseink szerint.

Mindez a mindennapi használat során abban nyilvánul meg, hogy a képfeldolgozás egy picit lassú, a nagy felbontású fotókat, utcaképeket kicsit lassan tölti be, és a legmodernebb, csúcsgrafikájú játékok csak akkor hajlandóak futni, ha a grafika részletességét minimumra tesszük, az effekteket pedig kilőjük. És még ez sem elég arra, hogy a lehető legtöbb képkockát varázsolja képernyőre másodpercenként, mint ahogy az a jelenlegi egyik legmenőbb program, a Call of Duty: Mobile futtatása során feketén-fehéren be is bizonyosodott. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha mondjuk valaki sokat videózik, és az anyagait a telefonján szeretné megvágni, akkor annak nem a Huawei P Smart Pro lesz a legjobb megoldás, ehhez ez a mobil ugyanis egyszerűen nem elég erős.

Kamera

A hátlapi 48 megapixeles főkamera felbontása óriási, és a kép minősége világosban, erős mesterséges fénynél remek. Tényleg szuper fotók elkészítését teszi lehetővé a masina. Viszont a sötétet ez a telefon sem szereti kifejezetten, ugyanis ilyenkor feltűnően sokszor lesznek zajosak, elmosódottak, ezáltal használhatatlanok a felvételek. Emellett meg kell említeni, hogy kapott egy kiegészítő, 8 megapixeles 120 fokos ultraszéles látószögű egységet, és egy 2 megapixeles kiegészítő lencsét, amely a mélység-élesség illúziójának megteremtésére szolgál.

Tripla hátlapi kamerarendszert kapott. Forrás: Origo

A szelfikamera a várakozásoknak megfelelően az átlagnál sokkal jobb, de a modell az elit kategóriás modellek közül nem emelkedik ki e téren. A telefon videós képességei nem túl erősek, hiszen be kell érni Full HD felbontással, tehát 4K anyagok összehozására nincs mód, és a kézremegés zavaró hatásait hatékonyan csökkentő stabilizátor is hiányzik.

Hang, akkumulátor, tárolókapacitás

A Huawei P Smart Pro 128 GB adattárolásra szánt belső memóriával érkezik. Ez pedig meglátásunk szerint bőségesen elég akár évekig is. Jut bőségesen hely a fotóknak, videóknak, brutálisan nagy méretű alkalmazásoknak egyaránt. 4000 mAh kapacitású akkumulátorára szintén nem szólhatunk egy rossz szót sem. A kijelzőhöz, és a közepes erősségű hardverhez ez elegendő, így az üzemidő használattól függően elérheti akár a 11 órát is. A beépített hangszórója elég gyászos teljesítményt nyújt, de hát ez ma még szinte az összes mobilról elmondható. A hangzás kásás, zajos, erőtlen, és a basszusok hiánya miatt kifejezetten sterilnek tűnik. Amennyiben rádugunk egy fejhallgatót már sokkal jobb az összkép, hiszen ilyenkor akár zenehallgatásra is nyugodtan használható.

Értékelés - vélemény

A Huawei P Smart Pro egy ízig-vérig parasztvakítós telefon, ahol egy kétségkívül látványos, nagyon menőn kinéző, de sok hozzáadott értéket nem adó funkció, a kiemelkedő szelfikamera miatt beáldozták a nagyobb teljesítményt. Sőt akár még az OLED kijelző hiányát is számon kérhetnénk, hiszen ma már ebben a 100 000 forintos kategóriában is egészen sok ilyen termék elérhető. Azt nem mondanánk, hogy ez egy rossz termék, vagy elhibázott konstrukció, de azt igen, hogy aki soha nem használná a szelfikamerát, vagy nem akar feltétlenül a telefonjával villogni, az jobban jár, ha keres egy másik modellt.
Még több információ a termékről a vállalat weboldalán érhető el.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!