Filmnézés közben forgatni a telefonunkat... ez lenne a jövő?

mobiltelefon mobil telefon forgatás
Vágólapra másolva!
Két iparági veterán úgy gondolta, lehet forradalmit mutatni az egyre keményebb versengésben égő streaming piacon. Kizárólag az okostelefonokra koncentrálnak, egy olyan trükkel, amit korábban még garantáltan nem láttunk. De kérdés, hogy szükségünk van-e rá.
Vágólapra másolva!

A Quibi alapításáért az a Jeffrey Katzenberger felelős, aki már több mint 40 éve számít igazán fontos embernek Hollywoodban, és nemcsak a pénze, de a tapasztalata és a kapcsolati hálója is megvan ahhoz, hogy magabiztos legyen az új ötletében: többek között ő volt a Walt Disney Studios vezetője és a DreamWorks alapítója. Míg Katzenberger az új cég "hollywoodi" oldaláért felel, addig a technológiai vállalkozás futtatásához szükséges tapasztalatot az ügyvezető, Meg Whitman szállítja, aki korábban például a HP és az eBay vezérigazgatójaként is dolgozott.

Márpedig az új okostelefonos alkalmazás, a filmeket streamelő Quibi célja, hogy ötvözze a hollywoodi minőséget egy egészen újfajta technológiával.

Az alapító Katzenberger ragaszkodik hozzá, hogy míg az összes többi nagy streaming szolgáltató (például a Netflix) leginkább a televízió előtt töltött időnkért harcol, addig ők kifejezetten a telefonokra mennek rá, ezért is nem tekinti konkurenciának a többieket, még az idén érkező olyan óriásokat sem, mint az HBO Max.

Az alapítók Forrás: Origo

Az április 6-i indulásakor a Quibi kétféle konstrukcióban válik elérhetővé: havi 5 dollárért el kell majd viselnünk néhány reklámot, 8 dollárért viszont megszabadulunk ettől. Ezért cserébe pedig rövid, akár utazás közben is megnézhető filmeket, sorozatokat, vagy ezek darabjait kapjuk meg, jellemzően darabonként kevesebb mint 10 perces játékidővel - innen ered egyébként a szolgáltatás neve is: "quick bites" vagyis nagyjából "apró falatok".

De mi lesz itt olyan forradalmi?

A Quibi lényege, hogy a rá érkező filmeket, sorozatokat, videós tartalmakat nézhetjük majd a telefonunk vízszintes és függőleges helyzetbe állításával is. Ezt a technológiát a vállalat Turnstyle-nak nevezi, és a lényege,

hogy egyszerre két videófolyamot közvetít a felhasználó készülékére, mindkét orientációhoz egyet, így a kettő között a váltás azonnal végbemegy.

Az éppen nem nézett folyamot a rendszer csökkentett minőségben streameli, és csak abban a pillanatban vált át teljes minőségre, ahogy fordítottunk egyet a telefonon, így az ígéretek szerint összességében mindössze 20%-kal fogyaszt több sávszélességet, mintha egy hagyományos filmet streamelnénk.

Ehhez persze a filmet úgy kell felvenni, és végső soron kétszer megvágni, hogy az élvezhető legyen fektetett és állított állapotban is. Szinte teljesen biztos, hogy a Quibire felkerülő tartalmak egy része meg is áll majd ennél, és egyszerűen kapunk egy anyagot, ami mindkét orientációban élvezhető. Azonban ennél jóval tovább léphetnek a készítők, és igazán kihasználhatják az ebben rejlő lehetőségeket.

Bejelentették, hogy a Ready Player One főszereplőjével, Tye Sheridannel a Quibire készülő sorozat, a Wireless forgatásához például egy különleges felszerelést használtak, ami egyszerre képes rögzíteni egy telefon első és hátsó kamerájának képét, valamint a telefon képernyőjét. A sorozat lényege pedig az lesz, hogy a néző úgy érezze, mintha a főszereplő telefonját tartaná a kezében:

ha például a történetben a főszereplő használni kezd egy telefonos alkalmazást, akkor függőlegesbe állítva a saját készülékünket, láthatjuk majd, amit éppen csinál.

Hogy végül mennyire fog bejönni a nézőknek, hogy folyamatosan forgassák a telefonjukat, az már a jövő zenéje, mindenesetre Katzenberger nagyon bízik abban, hogy ezzel tényleg meg tudják különböztetni magukat a konkurenciától, és a filmes történetmesélést is egy új szintre emelhetik.

Tartalomból nem lesz hiány

A Quibire alapvetően három típusú tartalom érkezik majd: a legnagyobb költségvetésű, sztárokat is felvonultató "lighthouse", ennél lejjebb a középkategóriában a "quick bites", végül pedig a "daily essentials". Az utóbbi egyébként rendszeresen érkező, kisebb hírműsorokat, érdekességeket takar, melyek Katzenberger szerint azért lesznek különösen fontosak, mert ezekkel tudják rászoktatni a felhasználókat a szolgáltatásra.

Forrás: Origo

A legfelső kategóriába tartozó "lighthouse" produkciók lehetnek akár teljes filmek vagy sorozatok is,

csak éppen számos apró darabra felszeletelve, ahol az újabb szeletek hetente érkeznek.

A Quibi igyekszik egyértelművé tenni, hogy ezen a pályán tényleg a legnagyobbak között igyekszik játszani: olyan sorozatokkal és filmekkel készülnek, melyek epizódjai körülbelül 7,5-8 millió dollárba kerülhetnek, ez pedig a Trónok harca korai epizódjainak a költségvetésével vetekszik.

Az is biztos, hogy sztárokból és nagy alkotókból sem lesz hiány. Már olyan nevek szerződtek le a Quibivel, mint Steven Spielberg, a Russo-testvérek (Bosszúállók), Idris Elba, Zac Efron, Kristen Bell, Kendall Jenner, vagy éppen 50 Cent.

Az pedig, hogy végül vevő lesz-e minderre közönség, valószínűleg hamar ki fog kiderülni.