Meghalt az informatika egyik úttörője

chuck peddle
Chuck Peddle
Vágólapra másolva!
Az Apple IIe és a Commodore PET is az általa társtervezett processzort használta.
Vágólapra másolva!

Nem úszta meg gyászhír nélkül az év utolsó napjait az informatikai ipar, családja tájékoztatása szerint 82 éves korában meghalt Chuck Peddle. A hasnyálmirigyrákkal való küzdelmet elvesztett villamosmérnök neve nem közismert, azonban kulcsfontosságú szerepet játszott az otthoni számítógépek és játékkonzolok megfizethetővé tételében.

Chuck Peddle Forrás: Jason Scott / Flickr

A villamosmérnök a hetvenes évek elején a Motorola mikroprocesszorain dolgozott, a legendás 6800 chipen is rajta hagyta a kézjegyét. A termék nagyon drága volt, akkoriban 300 dollárt kellett fizetni a darabjáért, így Peddle szeretett volna egy masszívan olcsóbb modellt készíteni, ezzel segítve a számítógépek, és tágabban a számítástechnika terjedését.

Sajnos a Motorola nem volt hajlandó foglalkozni az ötletével, az olcsóbb megoldásra cégen belüli konkurenciaként tekintett, így Peddle néhány mérnöktársával együtt felmondott, és átmentek az ötlet iránt érdeklődő MOS Technologyhez.

Ennek a vége a 25 dolláros MOS 6502 mikroprocesszor lett, amely többek közt az Apple IIe, a Commodore PET, a Commodore VIC-20, az Atari 800 számítógépek, továbbá Atari 2600 és a Nintendo Entertainment System (NES) konzolok lelke lett.

A CPU továbbfejlesztett változata dolgozik a Commodore 64-ben is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!