Engedélyezte San Francisco az arcfelismerős iPhone-t

apple iphone x ios 11 face id
Apple iPhone X
Vágólapra másolva!
Egy átgondolatlan rendelettel sikerült betiltani egyes modelleket.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években világszerte óriási érdeklődés mutatkozott a rendfenntartó szervek részéről az arcfelismerési technológia iránt; a rendőrségek végső soron szeretnék elérni, hogy automatizált rendszerek értesítsék a járőröket a keresett személyek felbukkanásakor. Sajnos a technológia ekkora léptékben nem működik jól, csak a fehér bőrszínűeket képes elég jó hatékonysággal azonosítani, a nem fehérek esetében már súlyos gondok lehetnek a hatékonyságával.

Apple iPhone X Forrás: Apple

Részben ezért is az elmúlt években nagyot nőtt a nyilvános tereken folyamatosan figyelő, rendőrségi arcfelismerési rendszerek gondolatától irtózók száma, néhány esetben pedig a politikusok képesek is voltak szabályozni ezeket.

Az első ilyen város San Francisco volt, idén májusban a tanács elfogadott egy rendeletet, amely szerint a hivatalos szervei nem használhatnak az engedélye nélkül arcfelismerési technológiát, és ha engedélyt is kapnak rá, akkor is nyilvánosságra kell hozniuk a használatának célját és körülményeit.

A lakosokra és a vállalkozásokra nem vonatkozik a rendelet.

A városi tanács most elvégzett néhány módosítást a tiltásban, miután kiderült, hogy a júliusban életbe lépett szabály szerint a városi dolgozóknak kiosztogatott Apple iPhone mobilok egy részét papíron nem lehetett volna használni a beépített Face ID arcfelismerő rendszerük miatt. A telefonok még akkor sem feleltek meg az előírásoknak, amennyiben a használóik kikapcsolták bennük a Face ID-t.

A szabály értelmében ezeket a készülékeket le kellett volna cserélni, ám ezt nem találták kellően racionálisnak a városvezetők, így inkább változtattak a tiltás szövegezésén, hogy lehessen használni az érintett eszközöket.

Ez nem áll szemben a tiltás szellemével, hiszen a városi tanács a tömeges megfigyelés ellen kívánt fellépni, nem a kütyük kényelmes feloldására kitalált Face ID-vel és a társaival volt problémája.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!