Elhalasztották az összehajtható Motorola Razr piacra dobását

motorola razr 2019 kagylómobil
Motorola Razr (2019)
Vágólapra másolva!
December 26-án már elindult volna a hivatalos előrendelés egyes piacokon, most mégis úgy néz ki, hogy várni kell az összehajtható mobilok lassan de biztosan bővülővilágának egyik izgalmas új szereplőjére. A Motorola Razr az első tesztek alapján nagyon jó készülék lesz, de nincs elég alkatrész egyelőre, így elhalasztották a piacra kerülését. 
Vágólapra másolva!

Eredetileg januárban került volna a polcokra a telefon, a cég viszont most utol akarja érni magát a hivatalos magyarázat szerint. Új időpontot ugyanakkor még nem adtak meg az összehajtható telefon debütálására a TechRadar beszámolója szerint. A Bloomberg úgy tudja, nagyon sokat nem fog késni, és arról sem szólnak hírek, hogy tervezési-gyártási hibák miatt csúszna a premier.

Motorola Razr (2019) Forrás: Motorola

Nem lesznek zavaró domborulatok

Ahogy már megírtuk, a Razr belső kijelzője 6,2 hüvelykes és 876×2142 pixeles, a P-OLED megjelenítő a telefon szétnyitását követően

teljesen egy síkba kerül, a közepén nem látszik kettéhajtásra utaló jel.

A Motorola szerint a kijelző mechanizmusába nem kerülhet piszok, és egyéb módon sem kell jobban vigyázni a panelre, mint bármelyik másik mobiléra. A belső kijelzőben található egy bevágás fent, ebben kapott helyett az 5 MP-es előlapi kamera is.

Kagylómobil lévén a készülék „előlapján" is van egy másodlagos érintőkijelző, ez 2,7 hüvelykes és 600×800 pixeles. Az időre és az értesítésekre való rápillantás mellett a felhasználók például fogadhatják rajta a bejövő hívásokat, kezelhetik a zenelejátszó appot. Emellett ha a flip külső részén lévő fő kamerával szelfiznének, akkor látják a kamera képét a mini kijelzőn.

Azok szerint, akik már kipróbálhatták a készüléket, a Motorola Razr nagyon jól sikerült, az első benyomás alapján nem tűnt első generációs terméknek.

Motorola Razr (2019) Forrás: Motorola

Jön Európába is

Egyes európai piacokon is kapható lesz a mobil. Egyelőre csak az Egyesült Királyságban való forgalmazása biztos, azonban a pletykák szerint Németország, Svédország és Hollandia is csatlakozik majd. Az biztos, hogy átszámítva több, mint félmillió forintba kerül majd.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!