Továbbra is az iPhone termeli a legtöbb profitot

iPhone, 11, pro, Max, színek
Ezekben a színekben kapható.
Vágólapra másolva!
Az okostelefonos piac profitjának jelentős része továbbra is egy gyártó, az Apple zsebében köt ki, a többiek mégcsak fasorban sincsenek. Ez a helyzet várhatóan nem is fog megváltozni a közeli jövőben, de a jövőre elterjedő 5G hozhat kisebb izgalmakat.
Vágólapra másolva!

A Counterpoint legfrissebb felméréséből kiderül, hogy az idei év ünnepi szezonjában 11%-kal kevesebb profitot tudtak realizálni a különböző okostelefon gyártók, ami így mintegy 12 milliárd dollárt tesz ki. A csökkenés oka, hogy jóval több kedvező árú, alacsony- és középkategóriás készülék került piacra az utóbbi időszakban, mint egy évvel ezelőtt, ami így rányomta a bélyegét a profitra, hiszen ezekből kevesebb hasznot húznak a gyártók. A bevételt tekintve 2019-ben egyedül a Samsung és a Huawei tudott érdemben növekedni 2019-ben,

és az általános tapasztalat az, hogy a vásárlók egyre ritkábban cserélik le telefonjaikat, az újdonságok ugyanis nem elég meggyőzőek, nincs nagy előrelépés.

Még mindig ezeken a telefonokon a legnagyobb a haszon. Forrás: Origo

Ami a nyers hasznot illeti, az Apple továbbra is brutálisan vezet.

Habár a telefonos piac bevételének "csak" a 32%-a az övék, mégis a teljes piac poritjának 66%-a kaliforniai óriáscég zsebébe vándorol.

Ez pedig valószínűleg nem is fog megváltozni a közeli jövőben: az Apple nagyon ügyesen kaparintotta meg a márkahű prémium vásárlók jelentős részét az Egyesült Államokban, Európában és Japánban, a konkurensek nem nagyon tudnak labdába rúgni mellette. Emellé fontos megjegyezni, hogy a vállalat egyre újabb és újabb előfizetős szolgáltatásokkal köti magához a vásárlókat, akiknek így egy esetleges váltás sokkal problémásabb lenne.

A profitot tekintve nagyon távoli második helyen tűnik fel a Samsung a maga 17%-ával, és a felmérés szerint az átalakított Galaxy A-sorozat és a Note 10-sorozat a felelős némi növekedésért.

A kínai gyártók ehhez képest még mindig elég kevés hasznot realizálnak az eladott készülékek után, habár egyre több kínai gyártó igyekszik betörni a prémium kategóriába. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a gyártók habár ma már tényleg nagyon komolyan felszerelt, minden tekintetben kiváló készülékkel rendelkeznek, azokat jellemzően továbbra is alacsonyabb áron értékesítik, mint az Apple vagy a Samsung.

Forrás: Counterpoint

A Counterpoint szerint a kínai gyártók inkább más informatikai termékek, valamint fizetős szolgáltatások segítségével szeretnének több profitot elérni, mert az okostelefonos piacon a jövőben sem lesz egyszerű dolguk, főleg nem az Apple-lel szemben. Nem csak az a tendencia ugyanis, hogy a vásárlók hosszabb ideig ragaszkodnak a telefonjaikhoz, és jellemzően maradnak az Apple mellett, ha már eddig is iPhone-t használtak,

hanem az utóbbi időben már az Apple is elkezdett remek ajánlatokkal előállni azok számára, akik nem akarnak egy teljesen vagyont költeni a legújabb készülékekre.

Meg kell jegyezni akkor, hogy a jövőben várhatóan több fontos régióban rohamosan elterjedő 5G az idei évnél több vásárlót motiválhat a készülékcserére, ebben pedig a kínai gyártók jelenleg jól állnak, hiszen már nem csak a Huawei, de a Xiaomi, a Vivo és az Oppo is kínál 5G-képes okostelefonokat.

Az 5G-s telefonokat jellemzően drágábban lehet majd értékesíteni a meglévő 4G-s készülékeknél, azonban ezek gyártása megnövekedett költségekkel is jár az egyelőre még drágább alkatrészek miatt, így az előrejelzések szerint nem igazán realizálható rajtuk nagyobb profit.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!