Kiegyezett a The Witcher megalkotója és a CD Projekt

The Witcher 3: Wild Hunt, Ríviai Geralt
Vágólapra másolva!
Komoly jogdíjakat zsebelhet be Sapkowski a játékok sikere után.
Vágólapra másolva!

A netflixes The Witcher sorozat első évadának elérhetővé válásával majdnem párhuzamosan kellemes hírt kaptak a videojátékos adaptáció rajongói, végre megegyezett az anyagiak és jövőbeli felhasználási jogok kapcsán a The Witchert megálmodott Andrzej Sapkowski író és a CD Projekt játékfejlesztő.

The Witcher 3: Wild Hunt Forrás: CD Projekt

A mostani megegyezés bő egy évnyi tárgyalás végére tett pontot. Mint Sapkowski maga mesélte 2007-ben az EuroGamernek, a CD Projekt még 1997-ben vásárolta meg a The Witcher videojátékos adaptációinak elkészítési jogait. A cég ajánlata az volt, hogy az univerzum használatáért cserébe jutalékot kap a játékok eladásai után, azonban ezt az író visszautasította, helyette egy összegért megadta a szükséges jogokat,

mert nem hitt a játékadaptáció anyagi sikerében.

Az első két The Witcher ilyen tekintetben ugyan tényleg nem lett áttörés, azonban a The Witcher 3 minden idők egyik legjobb nyílt világú akció-szerepjátékának bizonyult, és négy évvel a kiadása után a mai napig termeli a nagy pénzt a CD Projektnek.

Kontextusként idén június közepére a The Witcher játéksorozat részeiből összesen 40 millió kópia fogyott.

Emiatt Sapkowski tavaly októberben küldött egy számlát 60 millió lengyel zlotyiról (mai árfolyamon ~4,6 milliárd forintról) a CD Projektnek, amivel elkezdődött a kompenzációs újratárgyalás a két fél között. A most nyélbe ütött megegyezés részletei nem világosak, de az író biztosan nem kapta meg a fenti összeget, viszont ezek szerint éppen elég pénz ütötte a markát ahhoz, hogy örökre rendezve legyen az ügy.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!