Véget érhet az okosotthonos káosz

apple iphone okostelefon mobilozás smartphone
Vágólapra másolva!
A legnagyobb nevek álltak be egy közös szabvány mögé.
Vágólapra másolva!

Jelenleg vadnyugati állapotok uralkodnak az okosotthonos kütyük piacán, a különféle gyártók többféle kommunikációs módszert és szoftveres protokollt használnak ahhoz, hogy a kütyüik kommunikálni tudjanak egymással és a külvilággal. A töredezettséggel természetesen a vásárlók járnak rosszul, hiszen ez kényelmetlenné teszi a különféle típusú berendezések vezérlését, ráadásul ha tönkremegy valami, akkor nem biztos, hogy sikerül azt egymagában lecserélni, más eszközök leváltásával és kidobásával is járhat a művelet.

Forrás: Picjumbo.com / Pexels

Szerencsére pár éven belül talán megoldódhat a probléma: az okosotthonos kütyüiparban érdekelt legnagyobb cégek összefogtak egy átfogó, nyílt forráskódú, licencdíjmentesen használható, univerzális okosotthonos szabvány kifejlesztése érdekében.

A Connected Home over IP (CHIP) projekt keretében hardveres és szoftveres csatolófelületeket fognak fejleszteni a résztvevő cégek, így a remények szerint idővel minden okosotthonos kütyü kompatibilis lesz egymással, az újonnan vásároltak plug and play módon beilleszthetőek lesznek a meglévő ökoszisztémákba.

Emellett a közös szabvány visszafelé kompatibilitást nyújthat egyes jelenlegi megoldásokkal is.

A projektet az indulásakor támogató cégek:

  • Amazon
  • Apple
  • Google
  • Ignify
  • IKEA
  • Leedarson
  • Legrand
  • MMB Networks
  • NXP
  • Resideo
  • Schneider Electric
  • Silicon Labs
  • SmartThings
  • Somfy
  • Wulian
  • Zigbee Alliance

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!