Januárban jön a OnePlus Concept One

Vágólapra másolva!
Valószínűleg az első koncepciómobilját mutatja be a 2020-es CES-en a OnePlus.
Vágólapra másolva!

A OnePlus több kedvcsinálót is közzétett egy CES-en rendezvényéhez, amelyre Las Vegasban kerít sort, január 7-10. között.

Az eredeti meghívó nagyon rejtélyes volt, nem lehetett tudni, hogy mivel is készül a CES-re a gyártó. Később azonban kiderült, hogy a cég elkészült az első koncepciómobiljával, és az eredményeket velünk is megosztaná.

Forrás: OnePlus

A OnePlus Concept One alternatív dizájnnal készült, és egy lehetséges jövőt mutat be. Emiatt kár is lenne találgatni a kinézetéről, de az szinte biztos, hogy összehajtható kialakításban gondolkozott a vállalat.

Az eddigi promóciós anyagok sajnos semmit nem mutatnak, ugyanakkor a gyártó többször megszellőztette, hogy naprakész technológiákkal és csúcshardverekkel szeretne a piac élén maradni.