A tavasszal jöhet az új Windows 10

microsoft windows 10 october 2018 update
Windows 10 October 2018 Update
Vágólapra másolva!
Viszont mostanra elkészülhetett a végső buildje.
Vágólapra másolva!

A fejlesztési ütemtervének megváltozása kapcsán volt némi bizonytalanság abból, hogy mostantól kezdve miként fognak érkezni az óriásfrissítések a Windows 10-hez: hány darab lesz belőlük, és mikor válhatnak elérhetővé. Lassan úgy tűnik, hogy kezd tisztázódni a helyzet, ráadásul a végfelhasználók szempontjából pozitív változások vannak kilátásban.

Forrás: Microsoft

Amennyiben igazak az aktuális hírek, akkor a jövőben továbbra is évi kettő jelentős frissítést kap majd a Windows 10, a megszokottnak megfelelően ezek tavasszal és ősszel válnak majd elérhetővé. A jövő évi első frissítés várhatóan március vagy április táján, a második pedig szeptember-október magasságában válhat általánosan elérhetővé a felhasználók számára.

Viszont az ütemterv eltolásának köszönhetően az új óriásfrissítések már 3-4 hónappal az általános elérhetővé válásuk előtt elkészülhetnek, így a Microsoft meglehetősen sokáig tesztelheti a végleges buildjeiket a belsős csapatával és a Windows Insider program önkénteseivel.

Ez rendkívül pozitívan hathat a frissítések minőségére, a jövőben masszívan jobb állapotban kerülhetnek a végfelhasználókhoz, mint az eddigi társaik.

A remek informátorokkal rendelkező Zac Bowden pár nappal ezelőtti információi szerint a Microsoft szerette volna, ha most december 13-án elkészül a Windows 10 jövő évi első óriásfrissítésének végső buildje, de nem világos, hogy ez összejött-e.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!