Vágólapra másolva!
Tapasztalatból mondjuk, hogy ha valaki a feleségének, barátnőjének vagy lányának szeretne jó karácsonyi ajándékot vásárolni, akkor bizony nincs könnyű dolga. Ám úgy vettük észre, hogy a kütyükkel egyszerűen nem lehet hibázni!
Vágólapra másolva!

Ugyanis a hölgyek, leányok, asszonyok is igen fontosak az elektronikai eszközök gyártóinak, hiszen konkrét termékcsoportokat és modelleket fejlesztenek a számukra! Ezekből gyűjtöttünk össze most egy csokorra valót! Reméljük, mindenki talál köztük olyat, ami felkelti a figyelmét, és elnyerheti szerettei tetszését, vagy legalább, amivel tudunk ötleteket adni!

"Fülbevaló"

Az elmúlt években jelentek meg és futottak be szédületes karriert a kis méretű, vezeték nélküli technológiát használó, totálisan szeparált fülhallgatók. Pont a zsinór hiánya miatt nyílt módjuk a dizájnereknek, hogy kifejezetten szexi, a nők számára is nagyon vonzó termékekkel állhassanak elő. Ezek közé tartok az idén bemutatott, mintegy 40 000 forintba kerülő Samsung Galaxy Buds ezüst verziója, amely a tapasztalataink szerint meglepően jó hangminőséget produkál.

Samsung Galaxy Buds Forrás: Origo

Ráadásul rendelkezik beépített mikrofonnal is, így alkalmas telefonhívások diszkrét lebonyolítására is. A mindössze hat gramm súlyú fülhallgatók mellé jár egy csinos akkumulátoros doboz is, aminek révén egyszerűen hordozhatóak, ráadásul a töltés is ezen keresztül történik. Mindenképpen említésre méltó a Samsung Galaxy Buds Ambient Sound funkciója, amelynek révén a külvilág hangjai úgy juttathatóak el a fülbe, hogy ahhoz nem kell kivenni vagy megmozgatni az eszközt.


Még több információ a termékről.

Hullámok, fürtök és csillogás

Rengeteg pénzt mernénk rá feltenni, hogy a hajsütővasak, hajformálók sohasem fognak kimenni a divatból! Az ilyen típusú készülékek népszerűsége évtizedek óta töretlen, és a piaci résztvevők elképesztő energiákat mozgatnak meg annak érdekében, hogy időről időre elő tudjanak állni ütős újdonságokkal.

Rowenta CF3352 Forrás: Origo

Az általunk ajánlott, 9000 forintba kerülő Rowenta CF3352 például speciális keratin-turmalin bevonatot kapott, amely egyrészt képes kívülről táplálni a hajszálakat, másrészt ionizáció révén antisztatikus hatású, aminek révén a haj egyenletesen melegszik át, ennek köszönhetően varázsolva azt csillogóvá. Fontos még kiemelni a sütővas nagy teljesítményű integrált melegítő rendszerét, amely képes stabilan 200 fokos hőmérsékletet fenntartani ingadozás nélkül.

Még több információ a termékről.

Okos maszk a szépségért

Ma már ott tart a tudomány, hogy a szépségápoló maszkokat is fel lehet turbózni intelligens funkciókkal. Erre tökéletes példa a Foreo UFO névre hallgató, különleges bevonattal ellátott masina, amely melegítés, hűtés és ultrahangos pulzálás révén juttatja el a bőrbe a hatóanyagokat. A masinát kiegészítették fényterápiás szolgáltatásokkal is, egészen pontosan öregedésgátló (vörös LED-fény), világosító (zöld LED-fény) és pattanás elleni (kék LED-fény) kezelésekkel. A nagyjából 100 000 forintba kerülő termék párosítható mobileszközzel, és egy alkalmazás révén pontosan beállítható, valamint az alany bőréhez igazítható a működése, hogy a legjobb eredményt lehessen elérni.

Foreo UFO. Intelligens arcmaszk! Már itt tart a világ! Forrás: Origo

A svéd beauty-tech márka egy másik, kicsit olcsóbb terméke a LUNA mini 3 például selyem-finom sörtéivel, napi 1 perces használattal képes a bőrszennyeződések, a felesleges faggyú és az izzadság 99,5%-át eltávolítani.

Még több információ a termékről.

Laptoptáska

Szerencsére már egyre több a kifejezetten női felhasználók számára készülő, divatos laptoptáska! Ezek között jó pár olyan darab is megtalálható, amiről elsőre meg sem lehetne mondani, hogy egy hordozható számítógépet rejt.

Justbag 3756 Bordeaux. Forrás: Origo

Ezt a csoportot erősíti a fiatal Justbag márka 3756 Bordeaux névre hallgató darabja. A burgundi vörös táska 23 600 forintba kerül, műbőrből készült, természetesen rendelkezik cipzárral, és akár egy 14 hüvelykes notebooknak is lehet benne kényelmesen helyet szorítani.

Még több információ a termékről.

Notebook a nőkre szabva

Amikor kipróbáltuk az Asus ZenBook 13 notebookot az első benyomásunk az volt, hogy ezt a hordozható számítógépet a nőknek találták ki! A masina ugyanis iszonyú könnyű, csupán 1,22 kilogramm a súlya, a vastagsága pedig 1,7 centiméter. Tehát kifejezetten kényelmesen, egyszerűen hordozható, befér egy kisebb táskába is, és nem terheli meg még a legtörékenyebb testet sem túlzottan. A körkörösen szálcsiszolt királykék fedlap, középen az aranyszínű logóval is inkább passzol egy női, mint egy férfi felhasználóhoz, épp úgy, mint a klaviatúra felett található ugyanilyen árnyalatú díszléc.

Asus ZenBook 13. Vékony, könnyű és nagyon sokoldalú! Forrás: Origo

A notebook egyébként remek teljesítményű hardverrel, kiváló kijelzővel, és kényelmes, háttérvilágítással is bíró klaviatúrával rendelkezik. Egy szóval akár kőkemény munkára is kiválóan alkalmas, sokoldalú, és meglehetősen egyedi dizájnnal bíró eszköz, amelyért 280 000 forintot kérnek el jelenleg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!