Mémkészítő appot fejlesztett a Facebook

mark zuckerberg facebook lol
Vágólapra másolva!
Egyelőre csak Kanadában és iOS-re érhető el.
Vágólapra másolva!

Mark Zuckerberg továbbra is jelentős mennyiségű pénzt áldoz a fiatalok megszólítási módjainak feltérképezésére, miután pár éve kiderült, hogy azok egyre kevésbé kedvelik és használják a Facebookot. A közösségi média koronázatlan királya egyelőre nincs bajban, hiszen annak idején előrelátóan megvette kilóra az Instagramot, javarészt oda vándorolnak a Facebookról a fiatalok.

Forrás: TechCrunch

A Facebook nemrég létrehozott, kutatási és fejlesztési tevékenységre szakosodott NPE (New Product Experimentation) leánycége most előállt az egyik első termékével, amelyet valamilyen okból specifikusan az Apple iOS-es mobileszközöket használó, kanadai fiatalokkal kíván fókusztesztelni.

Facebook Whale Forrás: Facebook

A Whale egy mémkészítő alkalmazás: a felhasználóknak ki kell választaniuk egy saját vagy az app által kínált képet, majd felírhatják rá a kívánt szöveget, rajzolhatnak rá, az alkotás opcionális filterezése után pedig

már mehet is a közösségi médiára vagy a chatappokba a kép.

Egyelőre nem tudni, hogy nemzetközileg elérhetővé válik-e a Whale, ez elsősorban attól függ, hogy a kezdeti piacon mennyire válik népszerűvé. Ha nem éri el a fókuszcsoport tagjainak az ingerküszöbét, akkor jó eséllyel kíméletlenül kaszát kap.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!