Tényleg jön az újabb összehajtható Samsung mobil

Vágólapra másolva!
Élesedett az új modell hivatalos támogatói oldala - persze semmit sem árult el.
Vágólapra másolva!

A Samsung még februárban mutatta be az első összehajtható okostelefonját, majd minőségi problémák miatt némi késés után szeptemberben mutatkozott be a ráncfelvarrott változat, amely már sokkal strapabíróbb lett (ugyanakkor még mindig igen törékeny).

Forrás: TechCrunch

Nyílt titok, hogy a Samsung már dolgozik az utódon, és bár hivatalosan nincs hír a Galaxy Fold 2-ről, a Samsung afrikai oldalán nemrég élesítették az SM-F700F támogatói oldalát. Elvileg ez lesz a következő összehajtható Samsung mobil, kagylóformában, vagyis olyan dizájnnal, mint a 2019-es Motorola Razr.

A támogatói oldal semmit nem árult el persze a készülékről, sőt, a hibát észrevették, és az oldalt is törölték azóta. A pletykák szerint a készülék Bloom kódnéven készül, és nem sokkal a Galaxy S11 modellek után debütál majd.