Nyolc Xperia mobilra jön az Android 10

sony xperia 5 okostelefon mobilozás smartphone
Sony Xperia 5
Vágólapra másolva!
A két legfontosabbra még decemberben megérkezhet.
Vágólapra másolva!

Egyre gyorsul az újabb és újabb Android főverziók kiadása a meglévő okostelefonokra, egyes gyártóktól már bőven elkezdtek szállingózni az első frissítések. Most végre a Sony is mondott valamit az ügy kapcsán, a pénteki bejelentése szerint a belátható jövőben nyolc készülékére fog elérhetővé válni az Android 10.

Sony Xperia 5 Forrás: Sony Mobile

Az első körben az Xperia 1 és Xperia 5 okostelefonok tulajdonosai örülhetnek majd, a cég szerint most decemberben elérhetővé válhat rájuk a legújabb Android. Persze a frissítés telepíthetősége heteket is csúszhat a szolgáltatóktól vásárolt mobilok esetén, így könnyen elképzelhető, hogy javarészt csak a kártyafüggetlen modellek tulajdonosaihoz jut el még idén az Android 10-es szoftver.

A két jelenlegi legfontosabb készüléke mellett a gyártó valamikor a jövő év első felében az Xperia 10, az Xperia 10 Plus, az Xperia XZ2, az Xperia XZ2 Compact, az Xperia XZ2 Premium, továbbá az Xperia XZ3 mobilokra teszi majd elérhető az operációs rendszert.

Egyelőre nem világos, hogy az eddig említett modelleken kívül a Sony más telefonjaira is megérkezik-e az Android 10, erről egyelőre nem beszélt a vállalat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!