Ez lenne a Sony Xperia 3?

Vágólapra másolva!
Előkerültek az első képek a Sony következő Xperia csúcsmobiljáról.
Vágólapra másolva!

A Sony továbbra is szenved az okostelefonok piacán, a harmadik negyedévben újabb 32 százalékkal zuhantak az eladásai. Szerencsére a gyártó nem adja fel, új készülékeken dolgozik.

Ami azt illeti, már készül a következő csúcsmobilja, kínai jelentések szerint ennek a neve pedig Xperia 3 lesz.

Forrás: CNMO

A készülékbe a várakozások szerint Snapdragon 865-ös lapka kerül, amely december elején debütál majd. A készülék kijelzője lapos lesz, a hátlap ellenben hajlított. A dizájn az Xperia Arc érzetét idézheti majd fel.

A Sony a jelek szerint kitart a 21:9-es képarány mellett, felugró kamerát vagy szenzorsávot továbbra sem használ. A panel valószínűleg OLED-marad, arról nincs hír, hogy 90 Hz-es lesz-e. Három hátlapi kamerára biztosan számíthatunk, és az 5G-támogatás is esélyes.