Mutassa meg, mennyit tud az OLED technológiáról!

OLED, kijelző, okostelefon, mobiltelefon, Samsung
Vágólapra másolva!
Amikor a színes plazma és LCD kijelzők megjelentek, elhárult az akadály a lapostévék, lapos monitorok és okostelefonok megjelenése elől. Az ugrás hatalmas volt a képminőség terén is, de a fejlesztések ezzel nem álltak le!
Vágólapra másolva!

A képalkotás evolúciójának egyik következő lépcsőjeként felbukkant az OLED technológia, amely ma már egyre több telefonban és televízióban jelenik meg, sőt a laptopokban és egy-két monitorban is. Jelenleg ez az egyik legmenőbb eljárás, amely évről évre nagyobb szeletet harap ki magának, és minden jel arra utal, hogy biztosan megvetette a lábát a technológiai univerzumban, valamint minden kétséget kizáróan már most megkerülhetetlennek számít. Ebben a kvízünkben is erre a menő és különleges technológiára koncentrálunk, amelynek az évek során számtalan érdekes és remek terméket köszönhetett a nagyvilág!

Tegye Ön is próbára magát, és azt se felejtse, hogy a teszt kitöltése során még egy csomó új ismerettel is gazdagodhat!

Jó szórakozást kívánunk és ezúttal is mindenkit arra buzdítunk, hogy az elért eredményét posztolja ki az Origo Techbázis Facebook-oldalára!