13 gyönyörű, különleges színű okostelefon

telefon_szinek
A Xiaomi Mi A3 nem hazudik a színéről: Not Just Blue, vagyis nem egyszerűen csak kék.
Vágólapra másolva!
Egy okostelefon színét nem egyszerű eltalálni, ügyesen kell belőni ahhoz, hogy ne lépje át az ízléstelenség határát. Éppen ezért a nagyobb gyártók sokáig visszafogottak voltak, azonban az utóbbi években már egyre több próbálkozást látunk arra, hogy valami egyedit is nyújtsanak a vásárlóknak.
Vágólapra másolva!

Éppen ezért úgy gondoltuk, összegyűjtünk az elmúlt pár évből néhány kiemelkedően szép színnel megáldott telefont, melyek igazán kiemelkedtek a tömegből. Mára az okostelefon az egyik legfontosabb hétköznapi használati eszközünkké vált, jogos elvárás tehát, hogy ne kizárólag unalmas, egyhangú színekben legyenek elérhetők, hanem mindenki megtalálja a saját ízlésének, stílusának megfelelőt.

telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek
telefon_szinek