Sokkal több összehajtható mobilt adna el jövőre a Samsung

Vágólapra másolva!
Jelentős mértékben növelné az összehajtható okostelefonok eladásait 2020-ban a Samsung.
Vágólapra másolva!

A Samsung könnyen lehet, hogy új korszakot indít el a Galaxy Fold mobiljával. Néhány hete azt árulta el a gyártó, hogy jövőre már 5-6 millió összehajtható mobilt szállítana le, ugyanis a kereslet növekszik ezek iránt.

Néhány napja, a vállalat AI-fórumán DJ Koh ügyvezető pedig arról beszélt, hogy a Samsung jelentős mértékben növelné 2020-ban az összehajtható mobilok eladásait.

Forrás: DigitalTrends

A szivárgások szerint rövidesen érkezik az új W20 kagylómobil, ami az eddig csak Kínában elérhető készülék utódja lesz – azt még nem tudni, hogy Kínán kívül is elérhető lesz-e.

A Samsung mellett nagy erőkkel dolgozik a saját összehajtható termékein többek között a Xiaomi és a Motorola is, az új RAZR például már a jövő héten debütál.