Kiegészítők tűntek el a Firefoxból?

mozilla firefox
Vágólapra másolva!
A Mozilla elfelejtett szólni a fejlesztőknek egy apróságról.
Vágólapra másolva!

Váratlan és kellemetlen akcióval lepte meg a kiegészítők fejlesztőit a Mozilla, a Firefox hivatalos kiegészítőboltjának november eleji szabályváltoztatása óta nem hajlandó olyan beépülőket elérhetővé tenni, amelyek a működésük során az internetről betöltött programkódokat hajtanak végre.

Forrás: Julia Buchner / Flickr

Sejthetően egy biztonsági megfontolásról van szó, amellyel a Mozilla csökkenteni próbálja a programboltba felkerülő, rosszindulatú bővítmények számát. Ezek gyakran úgy próbálják kijátszani a kiegészítőboltok ellenőrzéseit, hogy alapvetően nem tartalmazzák a kártékony funkciókat megvalósító kódokat, helyette a településük után töltik le azokat az internetről.

A problémát az jelenti, hogy technikai okból egyes teljesen megbízható kiegészítők is használják ezt a technikát, a november eleji szabályváltoztatás például rengeteg szövegfordítási szolgáltatást nyújtó kiegészítőt érint. Ezek nem jelennek meg többé a Firefox Add-ons webhelyen, továbbá a Mozilla letiltotta a telepített példányaikat a felhasználók böngészőiben.

A szabálymódosítás érthető, a nagy meghökkenést az okozta, hogy egy kukkot sem szólt róla a Mozilla. Ráadásul a panaszokra válaszul kurtán kijelentette, hogy nem vita tárgya az új szabály, és punktum.

Emiatt a kiegészítők készítőinek nem volt idejük felkészülni a szabályváltozásra, az érintett beépülőket használókat pedig szintén váratlanul érte, hogy eltűntek a valószínűleg okkal telepített kiegészítők a Firefoxból.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!