Összehajtható kagylómobilban gondolkozhat a Samsung

Vágólapra másolva!
Kagyló típusú lehet a Samsung következő összehajtható okostelefonja.
Vágólapra másolva!

A Samsung Galaxy Fold több országban is elérhető már egy ideje, így nyilvánvaló, hogy a gyártó már rég a következő összehajtható okostelefonján dolgozik.

A jelek szerint valami kisebbet szeretne a Samsung, erről pedig a fejlesztői konferenciáján kiadott egyik hivatalos videó árulkodik. Míg a Fold táblagéppé hajtogatható ki, addig az új modellből kihajtogatva lesz rendes okostelefon.

Forrás: Samsung

A videóban a Samsung új formát igyekszik felfedezni, amellyel igazából a kagylómobilokhoz kanyarodik vissza.

Anno nagy siker volt ez a dizájn, főleg a Motorola RAZR idejében. A Samsung reméli, hogy most fel lehet támasztani ezt a formát, és elvileg a Motorola is dolgozik hasonlón. A Samsung pedig még fúrt kamerával is újíthat, azt viszont nem tudni, hogy külső kijelző lesz-e az összehajtható készüléken. Érdekesség, hogy a videón látott mobil szabadalmát már augusztusban felfedezték, a Bloomberg szeptemberben pedig arról beszélt, hogy már folynak a fejlesztések.