Felismeri a magyar látványosságokat a Google utcaképekről?

Google, StreetView, Halászbástya
Vágólapra másolva!
Az nem is lehet vita, hogy a Google egyik legjobb, legnépszerűbb szolgáltatása a Street View, azaz magyarul Utcakép. Ebben ugyanis valódi fotók láthatóak az egyes útszakaszokról, illetve azok környékéről, aminek segítségével megnézhetjük bárhonnan, hogy az adott hely hogyan néz ki a valóságban.
Vágólapra másolva!

Az amerikai cég ehhez egy óriási flottát hozott létre, amelyben a járműveket speciális kamerával szerelték fel, és ezekkel fotózzák végig a világ útjait. Ezek a különleges autók már hazánkban is többször megfordultak, és természetesen a magyar utakat, illetve azok környezetét is felvették.

Ebből fakadóan a híres magyarországi látványosságok is megtalálhatóak a Google Street View adatbázisában, és mivel szokatlan helyről és szokatlan körülmények között készültek ezekről a képek, nem biztos, hogy pontosan úgy néznek ki, mint ahogy emlékünkben élnek, vagy ahogyan a legtöbbször látjuk azokat a tévében, a különféle kiadványokban vagy a turisták fotóin.

A mostani kvízünkben pontosan e nevezetességekre, illetve ezekre az Utcaképekre koncentráltunk, konkrétan azt kell felismerni, hogy mi látható a képen. Jó szórakozást kívánunk, és ezúttal is arra buzdítunk mindenkit, hogy az elért eredményét posztolja bátran a TechBázis Facebook-oldalára!

Már csak azért is érdemes végigpörgetni a tesztünket, mert ez alapján ismét meggyőződhet mindenki arról, hogy Magyarország gyönyörű!