Így lesz egy androidos kütyüből második monitor a PC-hez

Vágólapra másolva!
Megérkezett Androidra a Duet Display, vagyis a tabletből könnyű lesz második monitort csinálni a PC-hez.
Vágólapra másolva!

Négy évvel az iPadekre írt app érkezése után most végre Androidra is befutott a Duet Display, amely segít bármilyen eszközből második monitort csinálni a PC-hez (vagy Machez).

Ehhez elegendő telepíteni a PC-re, elindítani az appot a tableten vagy mobilon, és ez utóbbi máris úgy kezd viselkedni, mintha egy plusz monitor lenne a számítógéphez. A trükk Chromebookokkal is bevethető, hiszen a legtöbb már támogatja az androidos appokat.

Forrás: Duet

A Duet USB-C-s vezetéken vagy vezeték nélkül is működik, elvileg akadozásmentesen, 60 fps mellett. Akinek pedig már van második monitora, az a Duet segítségével a mobilból csinálhat egy harmadikat is. A rendszer ráadásul reagál majd az érintésekre is.

A Duet az androidos appok világában elég drágának számít, ugyanakkor még mindig olcsóbb, mint teljesen új monitort vásárolni, főleg, ha van kéznél egy tablet.

Apró érdekesség, hogy az iPadekre többé nem lesz szükség az app telepítésre, ugyanis az iPadOS Sidecar funkciója pont ezt a célt szolgálja, amit a Duet app.