Gyorsabb és biztonságosabb az Android 10 Go Edition

google android 10 go edition
Android 10 Go Edition
Vágólapra másolva!
Az ősszel válnak elérhetővé a szoftverrel előtelepített mobilok.
Vágólapra másolva!

Az Android 10 kiadása után a Google bejelentette a rendszer erősen karcsúsított testvérét is, az eddigi koncepciónak megfelelően az Android 10 Go Editiont is a legolcsóbb okostelefonokra szánja. A cég szerint az elmúlt 18 hónapban a megcélzott árkategóriában megjelent telefonok 80 százaléka a normál Androidnál alacsonyabb erőforrásigényű Go Editionnel került piacra, 500 gyártó olyan 1600 készülékéről van szó.

Android 10 Go Edition Forrás: Google

Az Android 10 Go Edition rendszer több téren is előrelépést jelent az Android 9 Pie rendszerre épülő elődjéhez képest: az appok 10 százalékkal gyorsabban indulnak rajta, a gyorsabbá és kevesebb memóriát használóvá vált az appok közti váltogatás, továbbá az AES-nél ötször gyorsabb Adiantum algoritmusnak köszönhetően lehetővé vált a háttértár titkosítása.

Végül a Google-nek sikerült tovább csökkentenie az előtelepített appok méretét is, ami nagyon fontos a sokszor csak 4 GB beépített háttértárral rendelkező eszközökön.

Az első Android 10 Go Edition rendszerrel előtelepített mobilok az ősz folyamán kerülnek majd piacra. Nem világos, hogy az elődjével szerelt telefonok mekkora hányada kaphatja meg utólag az új operációs rendszert.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!