Megmutatta a következő okostelefonját a OnePlus

2019.09.18. 20:37

A OnePlus már a bemutató előtt megmutatta, hogyan néz ki a OnePlus 7T.

Eddig is sokan voltak már kíváncsiak a OnePlus 7T és 7T Pro mobilokra, a kínai gyártó most azonban még tovább fokozta az érdeklődést azzal, hogy a szeptember 26-i bemutató előtt tulajdonképpen közzétette a hivatalos, renderelt képeket a OnePlus 7T-ről.

A szokásos rajzok és hosszas hogyan készült bejegyzés kíséretében váltak elérhetővé a képek, betekintést kaptunk továbbá a színfalak mögé a kreatív folyamatokat illetően.

Forrás: OnePlus

A OnePlus 7T készülékháza „fagyott üveg" lesz, vagyis matt felületet kap fényes helyett, hasonlóan az iPhone 11 Pro modellekhez. Ezt egyébként már korábbi OnePlus modelleknél is használták.

Kitértek arra is, hogy egy készülék hátlapját nézegetve a kamera vonzza igazán a figyelmet, az a dizájn nagyon fontos eleme, ezért teljesen átalakították, hogy egyfajta vizuális jelzés legyen, mégis természetesen olvadjon a készülék megjelenésébe.