Csupa kijelző lesz a Vivo NEX 3

Vágólapra másolva!
Egy termékmenedzser szerint az előlap 99,6 százalékát kijelző borítja.
Vágólapra másolva!

A Vivo szeptember 16-án rántja le a leplet a NEX 3 mobiljáról, amelyet igazából már videóban, használat közben is láthattunk. A cég egyik termékmenedzsere, Li Xiang azonban kihangsúlyozta, hogy a NEX 3 vízesésszerű kijelzője olyan különleges, hogy az előlap 99,6 százalékát befedi.

A Vivo ezt szabvány kalkulációval számolta ki, más módszerekkel a szám alacsonyabb, de a gyártó szerint így is rekordot jelent majd. Ez igen látványos, egy darabig biztosan nem lesz ellenfele ilyen téren a NEX 3-nak.

Forrás: Arun Maini

A készülék fotózás közben teljesen beleolvad majd a környezetébe, de persze a kritikusok szerint felmerül a kérdés, hogy mennyire jó ez a kávamentesség nekünk – így ugyanis nagyon nehéz lesz fogni a készüléket.

Pletykák szerint a kijelző 6,89 hüvelykes lesz, beágyazott ujjlenyomat-olvasóval. Ez alá Snapdragon 855 Plus lapkát, maximum 12 GB RAM-ot és 512 GB tárhelyet építenek. A 4500 mAh-s akku 44 wattos gyorstöltéssel dolgozhat, a kamerák 64 + 13 + 13, elöl 16 megapixelesek lehetnek.