Partnerségre lépett a Samsung és a Discord

Samsung, galaxy, Note10, teszt
A Samsung Galaxy Note 10 egy igazi elit telefon.
Vágólapra másolva!
Közvetlenül elérhető a Galaxy mobilok szoftveréből a szolgáltatás.
Vágólapra másolva!

A stratégiai partnerség a Discord első jelentős telefonos integrációját alapozza meg. A két vállalat elkötelezett amellett, hogy kiemelkedő játékélményt biztosítsanak minden felhasználónak, akik a telefonjukon vagy platformok közötti játékon játszanak. Az új funkciók elérhetők a Galaxy Note10 eszközökön, a következő hónapokban pedig minden Galaxy Store applikációval rendelkező Galaxy eszközre telepíthetők lesznek.

Samsung Galaxy Note 10 Forrás: Origo

„Az online játékosok zsebében szinte biztosan ott lapul egy okostelefon, amelyet jó eséllyel a Samsung készített – mondta Jason Citron, a Discord vezérigazgatója. – Ez az együttműködés azt is jelenti, hogy még egyszerűbben megoszthatjuk a barátainkkal, hogy milyen játékot játszunk, vagy akár közvetlenül a Samsung Game Launcherből szállhatunk be a beszélgetésbe" – mondta Inkang Song, a Samsung mobil üzletágának technológiai stratégia csoportjának alelnöke.

A felhasználók a Galaxy Note10 és Note10+ okostelefonokkal könnyedén léphetnek kapcsolatba barátaikkal a Discordon keresztül, akár platformok között is. A Game Launcher alkalmazásba integrált funkcióknak köszönhetően a Galaxy okostelefonon játszó felhasználók láthatják a barátaik státuszát a Discordon, így bármikor megnézhetik, milyen játékkal játszanak. A Discord Átfedés egyedi funkciójával a játékosok akár azonnal csatlakozhatnak barátaik hanghívásához.

Ez a lehetőség kizárólag a Samsung és a Discord közötti együttműködésben részt vevő eszközökön érhető el.

Az Átfedés funkció és a Samsung Game Launcher további Discord megoldásainak használatához a Discord mobil alkalmazása és Samsung felhasználói fiók szükséges. A barátok listája, a chat ikonok, az Átfedés funkció és a hanghívás funkciók a Galaxy felhasználók számára a Discordon keresztül korlátozott ideig érhetők el. A Discorddal kapcsolatos további információ a discordapp.com weboldalon vagy a @discordapp Twitter oldalán érhető el.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!