Tavasszal jöhet az iPhone SE utódja

2018 tech
Új iPhone SE - Sokan továbbra is a kifejezetten kicsi telefonokat szeretik, nem csoda, hogy az iPhone SE nagy siker lett. Úgy tudni, az Apple idén kiad belőle egy újabb, frissített verziót.
Vágólapra másolva!
Visszatérhet a középkategóriás mobilok piacára az Apple.
Vágólapra másolva!

A Nikkei forrásai szerint az Apple jövőre visszatérhet a középkategóriás okostelefonok piacára, a vállalat tavasszal jelentheti be az iPhone SE utódját, kártyafüggetlenül várhatóan olyan 300-400 dollár környéki áron. A vállalat a Samsung, a Huawei és a Xiaomi népszerű modelljeinek kíván ellenfelet állítani, a jelek szerint a mobileladásainak folyamatos csökkenése mellett már nem igazán engedheti meg magának a megfizethetőbb árszegmens további hanyagolását.

Apple iPhone SE Forrás: Apple

A beszámoló szerint az iPhone SE utódja várhatóan kicsivel 5 hüvelyk alatti LCD érintőkijelzőt kaphat, és szinte ugyanazok a hardverek dolgozhatnak benne, mint a napokon belül bemutatkozó idei telefonjaiban. Elképzelhető, hogy ez lesz az Apple utolsó LCD megjelenítőt használó mobilja.

A források szerint az okostelefon nevét és fogyasztói árát még nem véglegesítették az Apple illetékesei.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!