Illegális jelerősítőket árul az Amazon

mobiltelefon mobil telefon átjátszó torony
Vágólapra másolva!
Súlyos üzemzavarokat okozhatnak a kínai eszközök.
Vágólapra másolva!

A városokban és a turistacélpontok környékén általában nincs probléma a mobilszolgáltatásokkal, azonban a gyérebben lakott területeken élőknek a mai napig gondot jelenthet az alacsony térerő. Ráadásul az efféle helyeken a vezetékes netszolgáltatás sem feltétlenül érhető el, azaz nem csak a mobilhívások miatt lenne fontos a jó kapcsolat, de a korrekt sebességű mobilnet is egyre gyakoribb igény a fogyasztók részéről.

Forrás: Dreamstime

A térerőgondokkal küzdők számára többé-kevésbé megoldást jelenthetnek a mobilhálózat jeleit felerősíteni képes berendezések. Az antennás részeiket tipikusan a házak tetejére vagy oldalára szokás feltenni, míg a beltéri egységeiket értelemszerűen valahova az épületbe kell installálni.

Ezek az erősítőeszközök egyre szélesebb körben és olcsóbban kaphatóak, ami alapvetően jó hír. Viszont ha nem megfelelő típusúak, vagy rosszul vannak konfigurálva, akkor tiszteletre méltó méretű területeken súlyos üzemzavarokat okozhatnak a mobilszolgáltatásban, a leállításukig

akár a vészhívásokat is lehetetlenné tehetik.

Éppen ezért is az USA-ban már öt éve szabályozásoknak kell megfelelniük az efféle eszközöknek, a piacra dobásuk előtt a jelerősítőket kötelezően be kell vizsgáltatni a távközlési hatóságnál. Viszont mint kiderült, az Amazonon kapható egyes olcsó modellek kínai gyártóit nem érdeklik az engedélyek, továbbá az eszközeik által okozható üzemzavarok.

További gond, hogy a drága engedélyeztetés kihagyása miatt árban is alá tudnak vágni a törvényesen működő riválisoknak.

A problémára a Wired hívta fel a figyelmet, miután megkereste egy ilyen módon megkárosított, erősítőket forgalmazó cég. Az egyesült államokbeli SureCall szerint a potenciálisan veszélyes erősítőket tipikusan az Amazonról rendelik a vevők, azonban hiába jelentgette a termékeket, az nem volt hajlandó törölni a kínálatából az illegális portékákat. Néhány erősítő még „Amazon's Choice" ajánlóplecsnivel is rendelkezett, ami egy automatizált módon osztogatott ajánlás, a rendkívül népszerű termékek kapják meg.

Az Amazon csak azután törölte a jelentett modellek egy részét, hogy a Wired állásfoglalást kért az ügyben. Viszont a törölt termékeket áruló eladók más licenc nélküli erősítőket továbbra is értékesítenek a piacterén.

Sejthető módon az Amazon állásfoglalása az, hogy a szerződési feltételei szerint az eladók nem árulhatnak a releváns törvényeknek és szabályozásoknak nem megfelelő termékeket. Ha ezt mégis megteszik, azért jogi felelősséget nem vállal, legfeljebb törli a piacteréről a problémás termékeket, plusz fenntartja a jogot az eladók regisztrációinak felfüggesztésére.

Arra nem volt hajlandó választ adni, hogy miért nem törölte a további illegális eszközöket, és függesztette fel az azokat áruló eladók fiókjait.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!